Jump to content

Bemutatták az első, digitális eszközök használatához fejlesztett kontaktlencsét

2016. 11. 11. 18:09

A CooperVision bemutatta a célzottan a digitális eszközökre kifejlesztett kontaktlencséjét a Gyálon működő innovációs központban és gyárban.

Tatár Ákos, a társaság közép-kelet-európai régióért felelős ügyvezető igazgatója elmondta, hogy új megoldást találtak a digitális világ okozta és egyre jobban terjedő szemproblémákra. Saját fejlesztésüknek köszönhetően ez az első, digitális eszközökre tervezett kontaktlencse, amely tartósan viselhető és könnyen illeszthető. A gyakori fókuszváltásból eredő túlterhelést kiküszöbölő kontaktlencse november közepétől kapható Magyarországon.

Az amerikai tulajdonú CooperVision cégcsoportnak Magyarországon két egysége van: a budapesti székhelyű értékesítő leányvállalat és a Gyálon üzemelő gyár.     

Mazán Tamás, a CooperVision Optikai Cikkeket Forgalmazó Kft. kereskedelmi és marketingvezetője arról számolt be, hogy a 24 éve alapított társaság 2015. október végén zárult üzleti évének árbevétele 1,3 milliárd forint volt, idén az előzetes adatok szerint meghaladja az 1,6 milliárd forintot, ami az előző üzleti évhez képest 18 százalékos növekedést jelent. A várakozások szerint idén növekedni fog a tavalyi, 37,4 millió forint mérleg szerinti eredmény. A kereskedelmi igazgató kiemelte, hogy a vállalat piaci részesedése 43 százalék, amivel a társaság piacvezető Magyarországon a lágy kontaktlencsék szegmensében, ahol egyébként évente 7-8 százalékkal nő a forgalom.     

A kereskedelmi vezető elmondta, a 18 ezer négyzetméteres gyáli  üzemcsarnok alkalmas a gyors termékváltásra, világszintű technológiát alkalmaz. A 2006-ban alapított üzemben tavaly naponta 1,4 millió kontaktlencse készült, és a várakozások szerint ez a mennyiség is emelkedni fog az új pénzügyi évben. Hozzátette: az itt készült termékek a világ számos pontjára - köztük a Távol-Keletre, az Egyesült Államokba és sok európai országba - jutnak el.     A gyáli üzem 1127 embernek ad munkát.

(Forrás: mti.hu; kép: FreeDigitalPhotos.net)