Jump to content

20 billió forintja van mégis turiból öltözködik

2017. 04. 19. 20:59

Ingvar Kamprad, az Ikea alapítója a világ egyik leggazdagabb embere. Vagyonát 20 billió forintra becsülik, de pontosan senki nem tudja, hiszen szerepelt már a leggazdagabb emberek listáján az első és a tizenegyedik helyen is. Ritkán ad interjút, elég zárkózottan, szinte rejtőzködve él, ezért elég keveset tudni a magánéletéről, de van néhány köztudott dolog, amit nem gondolnál egy milliárdos emberről.

Nem szeret adót fizetni: jelenleg Svédországban él, korábban Dániban és Svájcban élt hosszabb ideig. 2015-ben költözött vissza Svédországba, akkor fizetett adót a svéd államnak először, 1973 óta.

Fogához veri a garast: Használt ruhákat hord, szeret a bolhapiacokon vásárolni.

Ha módja van rá, a fejlődő országok valamelyikében vágatja le a haját.

A repülőn mindig turista osztályon utazik, gyakran vonatozik, szigorúan a másodosztályon.

Michelin-csillagos éttermekek helyett gyakran betér az egyik Ikeába, és ott eszik. Szereti a svéd húsgolyót.

Hazaviszi magával az éttermekből az asztalra kitett, kis zacskós sót és borsot. Még a teafiltereket is újra felhasználja.

Egy húszéves Volvóval jár, s mindezt azzal magyarázza, hogy Svédország déli részen, ahol ő felnőtt, ilyen spórolósak az emberek, ő pedig nemcsak őrzi a régi életmódot, de példát is szeretne mutatni ezzel mindenkinek.

A házában (nem tudni, hogy melyikben, ugyanis több ingatlana is van) állítólag csak saját maga által összeszerelt Ikea-bútorok vannak.

A vállalat 2012-ben nyilvános bocsánatkérésre kényszerült, mert napvilágra került, hogy az 1980-as években keletnémet politikai foglyok készítették bútorait.

Az alkalmazottaknak is spórolnia kell, kiadta, hogy a papír mindkét oldalára írjanak, és csak olcsó hotelekben szálljanak meg.

A bútorkereskedő testamentuma című, saját kezűleg írt könyvecskéjében Kamprad további spórolásra buzdít:  a hatékonyság, a költségcsökkentés fontosságát hangsúlyozza, az erőforrások pazarlását pedig halálos bűnnek tartja.

Nincs szükségünk flancos autókra, hangzatos címekre, státusszimbólumokra, mert az erőnkre és az akaratunkra támaszkodunk!”  – ez a mondata azóta szállóigévé lett.

(Forrás: sikeresceg.hu; theguardian.com; penzcentrum.hu; kép: google)