Jump to content

A régi magyar Márka másodvirágzása

2017. 10. 27. 21:39


3,2 milliárd forintból épített gyártó és palackozó üzemet a Márka Üdítőgyártó Kft. a Bács-Kiskun megyei Felsőlajoson 500 millió forint európai uniós támogatással.

A Márka az egyik legrégebbi, több évtizedes hagyománnyal rendelkező magyar üdítő. Hazai gyümölcsalapanyagból Kállay Miklós és Sárkány Péter feltalálók receptúrája alapján készült el az első szőlő ízű változat 1973-ban, amelyet a Délalföldi Pincegazdaságban palackoztak.

Az elmúlt három évben sikerült bevezetniük egy olyan termékpalettát, ami a szénsavas italok mellett már gyümölcsleveket és teákat is kínál. Az új termékek adják értékesítésük negyven százalékát. További céljuk pedig, hogy két-három éven belül a jelenlegi 35 millió literes éves gyártott mennyiség 100 millió literre növekedjen - írta az MTI.

A Felsőlajoson megépült üzem csaknem 10 ezer négyzetméter alapterületű, két természetes ásványvízkút is működik, és a gyártás mellett raktározási lehetőséget is kialakítottak. A Márka üdítőitalok elkészítéséhez az üzemben jellemzően hazai beszállítókkal dolgoznak, beleértve az alapanyagot és a csomagolást is.

A fejlesztéssel a társaság az általa forgalmazott csendes és szénsavas Márka üdítőitalok gyártását is saját kezébe veszi, valamint palackozási kapacitását is bővíti. Ezzel ötven új munkahelyet teremt a megyében.

A környezetterhelés minimalizálása érdekében a gyár területén egy biológiai szennyvíztisztító telepet is kialakítottak, a gyártás folyamán keletkezett pet-hulladékot pedig újrahasznosítják.

(Forrás: sikeresceg.hu; napi.hu; mti.hu; kép: mti.hu)