Jump to content

A leggazdagabbak, akik az internetnek köszönhetik milliárdjaikat

2017. 03. 13. 17:01

A Bloomberg minden évben közzéteszi a leggazdagabb emberek a listáját. Az idei rangsorból érdekes dolgok derültek ki, többek között az, hogy a világ 30 legvagyonosabb emberének egyharmada az internetnek köszönheti milliárdjait, valamint, hogy meglepő módon mindenki a saját erejéből érte el, hogy a listára kerüljön.

9. Ma Huateng, Kína, 22,5 milliárd dollár

A kínai milliárdos az egyetemi csoporttársaival együtt 1998-ban alapított Tencent nevű vállalatnak köszönheti vagyonát. A vállalat első sikere egy csevegőprogram, az OICQ volt, amely néhány hónap alatt 50 millió felhasználót hozott a csevegőszolgáltatásnak. Mára a világ egyik legnagyobb internetes cégévé vált a Tencent, ők üzemeltetik az ország egyik legnépszerűbb mikroblogját, több internetes aukciós oldalát, de számos, tízmilliók által használt internetes játékot is magáénak tudhat.

8. Steve Ballmer, USA, 27 milliárd dollár

Steve Ballmer 13 éven keresztül volt a Microsoft vezérigazgatója. Nem alapítóként lett milliárdos, hanem részvényopciókat kapott az általa vezetett cégtől a menedzsment-ösztönző program keretein belül és így szerezte vagyonát.

7. Jack Ma, Kína, 35,7 milliárd dollár

Jack Ma angoltanárként kezdte a pályafutását, majd 1995-ben az Egyesült Államokba látogatott, ami a fordulópontot jelentette az életében, itt vált ugyanis az internet szerelmesévé. Az Alibaba nevű céget 1999-ben indította. A cég az elmúlt években hatalmasra hízott, 2014-ben véghezvitte minden idők legnagyobb elsődleges részvénykibocsátását.

6. Sergey Bin, USA, 41,6 milliárd dollár

A 43 éves Brin, a Google egyik társalapítója a Stanford egyetemen találkozott Larry Page-dzsel, akivel a Google keresőmotort kidolgozták. Brin jelenleg az Alphabet elnöke.

5. Larry Page, USA, 42,5 milliárd dollár

Larry Page az Alphabet vezérigazgatója, aki egykor a most elnöki pozíciót betöltő Sergey Brinnel alapította az internetes keresőóriást.

4. Larry Ellison USA, 45,3 milliárd dollár

Larry Ellison 1977-ben alapította meg szoftverfejlesztő cégét, mely eredetileg a CIA adatbázis-menedzsment projektjeként indult Oracle kódnév alatt. Nagy adakozó, vagyonának eddig 1 százalékát fordította jótékony célra.

3. Mark Zuckerberg USA, 58,5 milliárd dollár

Zuckerberg a harmadik leggazdagabb tech milliárdos a világon, de ami ennél is fontosabb, 1,09 milliárd ember életét változtatta meg, ennyien használják ugyanis naponta a Facebookot, ráadásul egyre többen vannak és egyre több időt is töltenek az oldalon.

Két éve jelentette be feleségével, hogy a vagyonuk 99 százalékát jótékony célra fogják fordítani életük során.

2. Jeff Bezos, USA, 73,1 milliárd dollár

Jeff Bezos a 90-es évek elején egy Wall Street-i cégnél dolgozott, amikor saját vállalkozás beindításán kezdett gondolkodni, majd elindította az e-kereskedelem úttörőjeként számon tartott Amazont, amely kezdetben internetes könyvesbolt volt, azonban mára már valóságos internetes hipermarketté vált, a könyvek mellett mindenféle elektronikai kütyüt, bútorokat, de még borokat is árul.

1. Bill Gates, USA, 85,2 milliárd dollár

A lista első helyén a Microsoft-alapítója áll, akinek pályáját nem kell bemutatni.

Bill Gates jelenleg tanácsadóként tevékenykedik a cégnél, idejét leginkább a feleségével, Melinda Gatesszel létrehozott jótékonysági alapítványnak szenteli. 2012-ig mintegy 28 milliárd dollárral támogatták a szegénység, a betegségek és a globális problémák elleni küzdelmet.

(Forrás: bloomberg.com; sikeresceg.hu; kép: google)