Jump to content

Vásárlásösztönző applikációt támogat a tőkebefektetési alap

2016. 08. 23. 09:11

Vásárlásösztönző alkalmazás piacra lépését támogatja a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA), a 60 millió forintos befektetéssel elsősorban a startup IT-cég mobilalkalmazásának továbbfejlesztését és magyarországi elterjesztését finanszírozza.

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. keddi tájékoztatása szerint az alap azért fektetett kockázati tőkét az innovatív mobilalkalmazásokat fejlesztő Bconhunt Kft.-be, mert a 2014-es alapítású szegedi startup cég Magyarországon egyedülálló mobil alapú vásárlásösztönző megoldásokat fejleszt. Fő terméke, a 2016 júniusától elérhető Bconshop a vásárlók és a kiskereskedelmi vállalkozások számára is számos előnyt nyújt: a vevők kizárólag az érdeklődési körükbe tartozó ajánlatokkal találkoznak, amikor az adott üzletek környékén vannak, az üzletek pedig alacsony költséggel üzemeltethető rendszeren keresztül szólíthatják meg célközönségüket, a személyes adatok ismerete nélkül.

A vállalkozás Magyarországon még nem létező területen kíván betörni a hazai kiskereskedelmi piacra. Az SZTA elsősorban a menedzsment felkészültsége és a projekt kiskereskedelemre gyakorolt pozitív hatása miatt döntött a befektetés mellett.

Csuhaj V. Imre, a tőkealap-kezelő elnök-vezérigazgatója elmondta, az alapkezelő már szinte az összes kihelyezhető tőkéjét befektette, így több ígéretes üzleti tervre is kénytelenek volt nemet mondani. A tapasztalatok szerint a kkv-szektor még több tízmilliárd forintnyi kockázati tőkét tudna felhasználni - hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató.

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. feladata a  Széchenyi Tőkebefektetési Alap 14 milliárd forintos forrásának eljuttatása a magyar kis- és középvállalkozói szektornak. Az alap 85 százaléka európai uniós forrásból származik, 15 százaléka magyar állami forrás.

(Forrás: MTI; Kép forrása: pixabay.com)