Az otthoni munkavégzés ugyan számos előnyt hordoz magában, mégis csak kevés munkavállalónak adatik meg ilyen formán dolgozni – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentéséből.
A vállalatoknak meghatározó szerepük lesz abban, hogy a negyedik ipari forradalom hogyan formálja át a társadalmat, ugyanakkor a felsővezetők közül kevesen vannak meggyőződve arról, hogy saját cégük teljesen felkészült arra,
Az első fél év végéhez közeledve főleg a kisebb cégek vannak elmaradva a szabadságok időarányos kiadásával. Mivel jogszabálysértésnek számít, ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot,
Precízebb tájékoztatást, pontosabb információt kell adnia az Airbnb-nek az árakról az ügyfeleiknek.
A KSH 2017-es munkaerőpiaci folyamatok vizsgálata kimutatta, hogy a gazdasági növekedés a korábbinál több területen eredményezett munkaerőhiányt.
Az OECD előrejelzése szerint a mesterséges intelligencia és a robotok alkalmazása várhatóan kevesebb munkahelyet veszélyeztetnek, mint amit egy korábbi tanulmány jósolt.
Többen is küzdenek a „világon elsőként megvásárolható repülő autó” címért, idesorolható a Transition a kínai tulajdonban lévő Terrafugiatól és a szlovák AeroMobil is. Ebbe az elitklubba lépett a holland PAL-V
2018. június 13-15 között, a London TechWeekkeretében ötödik állomásához érkezett a V4-es startup ökoszisztémát támogató Startup Campus V4 Global Tour. A globális túra részeként rendezték meg a Startup Campus London
Mesterséges intelligencia segítségével kapta vissza a hangját egy amerikai rádióriporter, aki egy ritka idegrendszeri betegség miatt két éve nem tud beszélni - írta a BBC hírportálja.
Regisztrálnia kell mindenkinek a július elsejétől kötelező számlaadat-szolgáltatáshoz, aki belföldi adóalanyok számára legalább százezer forint áfatartalmú számlát állít ki akár számlázó programmal, akár számlatömbben hívta fel a figyelmet az adóhivatal.
2018 július elsejétől éles üzemben fogadja a vállalkozások számláinak adatait az Online Számla rendszer. A korábbi adatszolgáltatástól eltérően a legalább 100 ezer forint áfatartalmú számlák adatainak kell beérkezniük a NAV-hoz egy olyan felületen keresztül, amely egyebek mellett ingyenes számlázó programmal is segíti a vállalkozásokat. (X)
Az Iránra kivetett gazdasági szankciók miatt a Nike nem biztosít futballcipőket a céggel amúgy szerződésben lévő és az oroszországi világbajnokságra készülő iráni labdarúgóknak.