A gazdaság újraindítása érdekében a legkisebb vállalkozások számára elindult a Széchenyi Mikrohitel GO! új hitelkonstrukció a Széchenyi Kártya Programban, amely a mikrovállalkozások beruházási céljait segíti - jelentette be György László,
Magyar cégek is jelentkezhetnek arra a kéthetes bécsi tréningre, amelyet az EIT Manufacturing és a Bécsi Gazdasági Ügynökség novemberben tart a gyártással foglalkozó közép-kelet-európai startupoknak - közölte Bécs Város Külképviseleti
Magyarország első, napelemparkkal működő energiaközösségét hozza létre Keszthelyen az önkormányzat és az MVM Optimum Zrt. lakossági és vállalkozói részvétellel.
Tizenkilenc közösségi televízió, rádió és kisközösségi rádió közel 70 millió forintot kap műszaki fejlesztésekre – erről is döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. A
A KSH és a Telenor Magyarország adatai alapján is jelentősen nőtt az okoseszközök használatával töltött óráink száma az elmúlt két évben. A mobilok szerepének felértékelődésének és a tudatosabb tervezésnek is
Foodpanda néven, új arculattal működik tovább a NetPincér szeptember 28-ától; a tervek szerint október elejétől pedig vény nélkül kapható gyógyszerek és patikai termékek is rendelhetők a foodpanda kiszállítással - tájékoztatta
A FIFPro honlapján hétfőn megjelent tanulmány szerint a Brüsszeli Egyetem munkatársai 33 ország 282 férfi és női futballistáját kérdezték meg kutatásuk során. A válaszadók 18 százaléka azt mondta, nem tudja,
A jövőben a mérnökök és IT szakértők az eddigieknél is hangsúlyosabb szerephez jutnak a gazdaság, az ipar fejlesztésében - derül ki az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) és a
Nagy segítség a rászoruló családi, mikro- és kisvállalkozásoknak, hogy a kormány meghosszabbította a hitelmoratóriumot a vállalatok számára is - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke az MTI-nek.
Beindult az ipar a kézműves szakmákban, a lakossági szolgáltatásokban is, és tekintettel az átoltottságra remélhetően a jövőben nem lesz olyan helyzet, ami miatt újra be kellene zárni a vállalkozásoknak -
A legalább 20 főt foglalkoztató vállalkozások 79 százaléka igénybe vett a működéséhez valamilyen külső finanszírozási forrást júliusban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének (MKIK GVI) elemzése szerint.
A Vállalkozások munkaerő támogatása program kibővítésével legfeljebb 9 hónapon át kaphatnak állami hozzájárulást az alacsony végzettségű álláskeresőt foglalkoztatók. Szerdától nyújthatók be az igénylések a 90 napos munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatásra -