Jump to content

Módosul a versenytörvény

2014. 06. 30. 18:01

Kedden lépnek hatályba a parlament által tavaly november közepén elfogadott azon versenytörvényi módosítások, amelyek egyebek mellett az összefonódás, az engedékenység és az eljárás szabályain is változtatnak.

A kartellügyek esetében megszűnik a jelenlegi szabályozás: most, ha egy cégfelvásárláshoz versenyhatósági engedély kell, akkor már az engedély megadása előtt - saját kockázatra - végrehajtható a tranzakció. Így ha a hatóság nem adja meg az engedélyt, nehéz visszaállítani a korábbi állapotot.

A módosított szabály szerint az engedély megadásáig az összefonódás nem hajtható végre, és az irányítási jog nem gyakorolható. Kivételesen azonban - egyedi kérelemre - a versenytanács engedélyezheti az irányítási jog gyakorlását a fúzió engedélyezése előtt.

A reklámtörvényből a versenytörvénybe kerülnek át a megtévesztő és a tiltott összehasonlító reklámra vonatkozó szabályok. Az indoklás szerint a változás egyszerűbbé teszi a jogalkalmazást. A szabály szerint az összehasonlító reklámban kizárólag azonos rendeltetésű vagy azonos szükségleteket kielégítő áruk hasonlíthatók össze. Az összehasonlításnak az áruk lényeges, meghatározó, jellemző és ellenőrizhető tulajdonságára kell vonatkoznia és tárgyilagosnak kell lennie. Az eredet-megjelöléssel rendelkező termékek összehasonlítása kizárólag azonos eredet-megjelölésű termékekre vonatkozhat.

Az új szabályozás az iratbetekintés előírásait egészében átteszi a versenytörvénybe. Az iratbetekintés szorosan kapcsolódik az üzleti titok köréhez. Eddig egy adat üzleti titokká nyilvánítását a hatóságtól kellett kérni. A módosítás szerint az adat gazdája nyilvánítja azt üzleti titokká, és mindaddig az marad, amíg az eljáró versenytanács - kérelemre - meg nem fosztja ettől a jellegétől.

Új jogintézmény a versenytörvényben a speciális egyezségi eljárás. Ez akkor alkalmazható, ha a jogsértő elismeri a tettét, annak jogi megítélését és a bírságot, továbbá lemond a jogorvoslati jogáról. A versenyhatóság szempontjából előnyös a gyors lezárás, mert elmarad az évekig húzódó per, míg az ügyfél - engedékenysége következtében - 10 százalékkal csökkentett bírsággal kalkulálhat.

A GVH piacelemzést is végezhet. Ennek megindítását közzéteszi a honlapján, majd amikor elkészül a tanulmány, azt is köteles ugyanott publikálni.

A szöveg több más törvényt is módosít azzal a céllal, hogy a GVH hozzájuthasson az eljárásához szükséges adatokhoz. Például a hírközlési törvény úgy módosul, hogy a szolgáltató köteles kiadni a GVH-nak - de csak meghatározott ügyekben - az eljárásban érintett előfizető személyes adatain túl az általa hívott előfizetők számait, a hívások időpontját, időtartamát, továbbá mobiltelefonnál a cellainformációkat és a telefon egyedi azonosítóját is.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu/MTI