Jump to content

Továbbra is sok a cégtörlés az építőiparban

2014. 10. 01. 16:48

A korábban megszokott 500-550 megszűnéssel ellentétben ugyan augusztusban csupán 351 építőipari cég szűnt meg, a technikai hatásokat kiszűrve továbbra is magas a cégtörlések száma az építőiparban - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

A közlemény idézi Tóth Tamást, az Opten ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: az augusztusi alacsony cégtörlési arány a cégstatisztika utóbbi két havi kilengéseinek és a cégbírósági eljárás felgyorsításának következménye, azonban a július-augusztusi átlag már 598 megszűnés havonta, ami érdemi növekedés.

Hozzátette: az adatok várhatóan ősszel válnak ismét megbízhatóvá. A havi átlag növekedése mindazonáltal azt mutatja, hogy a jövőben is sok szereplő fog a gazdasági körforgásból kiszorulni.

Az igazgató pozitívumként könyvelte el, hogy a cégalapítások száma augusztusban kifejezetten alacsony volt, az utóbbi két hónapban havi átlagban 278 céget jegyeztek be az építőiparban, így összességében csökken a szereplők száma a piacon.

A továbbra is magas cégtörlési arány részben az építőipar lassú tisztulásának következménye, de azt is jelzi, hogy a szektor 2013 második felében indult lendülete elfogyott - véli az igazgató.

Az építőipar hagyományosan az egyik legfertőzöttebb ágazat a ki nem egyenlített számlák terén, a nem fizető cégek pedig az ágazat egészét veszélyeztették. A gyakorlat egyik jellegzetessége volt, hogy az egyik céget adóssággal magára hagyó tulajdonosok általában azonnal, legtöbbször még a régi cégük romjain, azok eszközeivel új cégeket alapítottak.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu/MTI