Jump to content

NFM: egyre több a korrekt vállalkozás

2014. 11. 25. 17:11

Évről évre javulnak a statisztikák a fogyasztóvédelmi panaszok és a különböző szabálysértések szempontjából országos szinten, ami azt is jelenti, hogy egyre több korrekt vállalkozás van - mondta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára kedden Szegeden sajtótájékoztatón.

Koszorús László a Csongrád Megyei Kormányhivatal karácsonyi ellenőrzési időszakról vállalkozóknak tartott tájékoztató fórumát megelőzően elmondta: egyre többen rájöttek arra, hogy érdemes hosszútávon gondolkodni és elégedett ügyfélkört építeni.

Kifejtette, jövőre új szabályozási környezet kiépítésére törekednek, azért, hogy kevesebb szabály és bürokrácia mellett jobban tudjanak a vállalkozások működni, hiszen még most is vannak olyan szabályok, amelyek sok esetben hátráltatják a kereskedelmi egységek működését.

Felidézte: nagy segítség volt az előző ciklusban az a változtatás, amelynek következtében a kis- és középvállalkozásokat az első szabálysértésnél nem büntetik meg, csupán figyelmeztetik. Ennek következtében egyre kevesebb olyan cég van, amelyek direkt kihasználják a fogyasztók hiszékenységét.

Koszorús László elmondta, a jövőben tájékoztató kampányokat is terveznek, hogy a fogyasztók figyelmét felhívják a különböző problémákra. A gondok megelőzésében azonban a fogyasztók együttműködésére is szükség van - hangsúlyozta. Hozzátette: fontos, hogy a vásárlás során mindenki szánjon pár percet a termék árának, szavatosságának, szervizelési és garanciális tulajdonságainak vizsgálatára.

Némedi Varga Éva, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense elmondta: ellenőrzéseik alkalmával számukra is a figyelemfelhívás és nem a büntetés az elsődleges.
Közölte, az ünnepeken is a legfontosabb a jövedéki termékek ellenőrzése, emellett kiemelt figyelmet fordítanak a hamisított termékekre is, hiszen az ilyen ruházati termék nem garantálja a minőséget. Kiemelten ellenőrzik a játékokat is, mert azok balesetveszélyesek lehetnek. A gazdálkodók a nap 24 órájában számíthatnak ellenőrzésekre, vásárokon, piacokon, kitelepült rendezvényeken - tette hozzá.

Petrik Sándor, a kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének igazgatója elmondta: az eddigi tapasztalatok alapján kedvező tendenciáról lehet beszámolni, hiszen évről évre csökken a kifogásolt üzletek száma. A megyében működő üzletek hetven százaléka szabályosan működik. Hasonló a helyzet az élelmiszer ellenőrzés és a munkaügyi hatóság munkájában is. A munkaügyi felügyelőség például 2010-ben csaknem 3,4 millió forint bírságot szabott ki az ünnepi időszakban, míg tavaly csak 300 ezret.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu/MTI