Jump to content

Az idei is a cégtörlések éve

2014. 12. 10. 18:00

Rekord közelében maradt a megszűnő cégek száma Magyarországon novemberben, így az év egészében szinte biztosan több mint 40 ezer céget töröl a cégbíróság a tavalyi 33 ezer után. Mivel a megszűnések növekedését csekély cégalapítási kedv kíséri, az év egészében akár 15 ezerrel is csökkenhet a működő társaságok száma. Ez azonban az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató szerint inkább pozitív, mint negatív fejlemény, hiszen még így is a „kis cégek országa" maradunk.

Minden valószínűség szerint 40-41 ezer körül áll majd meg a megszűnő cégeket számláló mutató december végén, azaz mintegy negyedével emelkedik az éven belül törölt társaságok száma az egy évvel korábbi 33 ezerhez képest. A folyamatot a másik oldalon mérsékelt cégalapítási kedv kíséri, a két hatás pedig együtt oda vezethet, hogy év végén 14-15 ezerrel kevesebb működő vállalkozás lesz Magyarországon, mint egy évvel korábban.

„Az adat látszólag ellentmond annak, hogy növekedésnek indult a gazdaság, de a cégstatisztikák elemzése inkább arra utal, hogy a hatósági szigor miatt kiesnek a rendszerből azok a vállalkozások, amelyek egyébként is inaktívak voltak” – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezetője. Ezt támasztja alá, hogy dinamikusan emelkedik a cégbíróság által elrendelt kényszertörlés végeredményeként és a végelszámolás után megszűnő cégek aránya – miközben sajnos továbbra is a felszámolási eljárások dominálnak.

Idén novemberben a 3952 megszűnésből 1578-at előzött meg felszámolási eljárás, vagyis az ilyen törlések aránya 40 százalék alá esett, szemben a tavaly azonos időszaki 55 százalék fölötti rátával. Ezzel párhuzamosan a végelszámolással megszűnő cégek száma a 2011-es 4300-ról idén 7000-re emelkedik, a cégbíróság által indított kényszertörlések száma pedig a tavalyi 15 ezerről 30 ezer fölé is ugorhat. Az induló felszámolások száma továbbra is magas, ami azt jelzi, hogy – csökkenő szerepük ellenére – néhány évig még biztosan ezek lesznek a meghatározóak a megszüntetéshez vezető eljárások között.

Mindez a cégalapítások évek óta tartó csökkenése mellett megy végbe. „Jellemző adat, hogy a 2011-es 50 ezres csúcs után idén minden bizonnyal 30 ezer alatt marad az új cégek száma. Ez azt mutatja, hogy a tulajdonosok és a cégvezetők felelősségét szigorító, valamint a jegyzett tőkeminimumot érintő jogszabályváltozások nem maradtak hatás nélkül” – mondja az Opten ügyvezetője. Az elmúlt néhány évben több kisebb szigorító cégjogi intézkedés is született, amelyeknek az együttes hatására mára megállt a cégvilág terebélyesedése, és egy nagyon lassú tisztulási folyamat indult meg.

A biztató jelek ellenére továbbra is rendkívül egészségtelen a hazai cégstruktúra, irreálisan magas fluktuációs számokkal és elaprózódott tőkeszerkezettel. „A szigorító-ellenőrző jogszabályokkal a legnagyobb probléma az, hogy legtöbbször tovább növelik az amúgy is magas adminisztrációs terheket, mind a központi költségvetés, mind a versenygazdaság oldalán. Igazi áttörést tehát hosszú távon csak az üzleti etika fejlődése hozhatna magával, ami viszont már inkább oktatási és kulturális kérdés” – mondja Tóth Tamás.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu