Jump to content

Harmadával nőtt a nagyadósok száma

2015. 02. 24. 19:08

Több mint harmadával nőtt a nagyadósok száma a múlt évben; tavaly összesen 3549 olyan cég neve szerepelt az adóhatósági listákon amelyeknek adótartozása 180 napon keresztül, folyamatosan meghaladta a 100 millió forintot, számuk a 2013-ashoz képest 34 százalékkal emelkedett - közölte a feketelista.hu.

A listán szereplő cégek adótartozása meghaladja az 1138 milliárd forintot.

Számos társaság neve évek óta olvasható a szégyenlistán, túlnyomó többségük felszámolás alatt áll, és csak az eljárás bejezése után kerülhet le onnan. A többiek pedig abban az esetben, ha tartozásuk a vizsgált 180 napon belül legalább egy napon - adóbefizetés, behajtás, fizetési kedvezmény következtében - a százmilliós összeghatár alá csökkent.

A hátralék behajtására azonban kevés az esély, mert a teljes - 2295,7 milliárd forint - vállalkozói adóhátralék nagy része, 1994,9 milliárd forint, a nem működő gazdálkodóknál keletkezett.

A behajthatatlan adótartozást az adóhivatal a végrehajtási jog elévüléséig kezeli. Ez idő alatt figyelemmel kíséri az adós vagyoni, jövedelmi helyzetét, és amennyiben abban változás áll be, ismételten intézkedik a behajtásról.

Minden esetben vizsgálja a mögöttes felelősökkel szembeni eljárás lehetőségét is; ha a gazdálkodó szervezetnél a végrehajtás eredménytelen, akkor az adóhatóság a mögöttes felelőssel szemben folytatja le a végrehajtási eljárást.
A múlt évtől például a pénzügyőrök is jogot kaptak ingófoglalásra. Több olyan számítástechnikai fejlesztésre is sor került, amely erősíti az adókötelezettség teljesítésének ellenőrzését.

A feketelista.hu szerkesztői összeállították azoknak a cégeknek a névsorát, amelyek a legtöbbször szerepeltek az adóhatóság közzétételeiben. Kiderült: 152 vállalkozás neve az elmúlt 5 évben (2010 óta) minden negyedévben - vagyis húsz alkalommal - szerepelt a listákon azért, mert tartozásuk ez idő alatt mindig 100 millió forint feletti volt.

A helyek több mint felét - nyolcvankettőt - fővárosi cégek foglalták el, rajtuk kívül harminc, többségében ismert, jelentős részvénytársaság is található közöttük. Így például a Bábolna Rt., a Budapesti Vegyiművek Zrt., a Csepeli Fémmű Zrt., a szegedi Délépítő Rt., a Ganz Transelektro Rt., a Hospinvest Zrt. és a szombathelyi Styl Ruhagyár Zrt. neve már huszadik alkalommal olvasható a nagyadósok között.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu/MTI