Jump to content

Leáll a NAV Ügyfélkapuja, csalásra figyelmeztet a hivatal - rövid hírek

2017. 02. 28. 16:36


Március 1-én és 2-án nem lesz elérhető az Ügyfélkapu, továbbá figyelmeztetést adott ki az adóhatóság, hogy a hivatal nevében hamis értesítéseket küldenek ismeretlen csalók, hogy bizalmas ügyféladatokhoz jussanak. Rövid hírek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól.

Karbantartás miatt szerda este 10 órától csütörtök hajnali két óráig nem lesz elérhető a Kormányzati Portál és az Ügyfélkapu - olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.

A NAV tájékoztatása szerint a karbantartás alatt a Kormányzati Portál, valamint az Ügyfélkapu alá tartozó honlapok és szolgáltatások sem lesznek elérhetőek. Hozzátették, hogy az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerben (ekáer) elsődleges hozzáféréssel regisztrált felhasználók nem tudnak majd bejelentéseket tenni.

A NAV azt javasolta, hogy az üzletmenet folytonossága – szükség esetén – úgy biztosítható, ha az érintettek másodlagos felhasználók létrehozásáról gondoskodnak.

Csalók küldenek értesítéseket a NAV nevében

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevében illetéktelenek küldenek olyan elektronikus értesítéseket, amelyben azt közlik, hogy túlfizetésük keletkezett. Ezután egy online elérhető oldalra irányítják át az ügyfelet, azt a látszatot keltve, hogy annak kitöltésével visszaigényelhetik – a valójában egyáltalán nem létező – többletet. Az oldal megtévesztő, mert nagyon hasonlít a hatóság weboldalára, de senki ne dőljön be a csalóknak! A megtévesztés célja, hogy bankszámlára és bankkártyára vonatkozó adatokat csaljanak ki a gyanútlan felhasználótól.

A NAV ilyen módon soha nem küld értesítést és soha nem kér bankszámlára, vagy bankkártyára vonatkozó bizalmas adatot! Kizárólag ügyfélkapun, postai úton, illetve folyószámla-kivonaton értesíti az adózókat a túlfizetésekről.

Az adóhatóság kéri, hogy ha ilyet tapasztal, haladéktalanul tegyen bejelentést a NAV bármelyik igazgatóságán, ügyfélszolgálatán és semmiképpen se adja meg adatait a csalóknak, mert az ebből eredő kellemetlenségekért a NAV nem vállal felelősséget!

(Forrás: penzugyguru.hu; nav.gov.hu; kép: google, nav.gov.hu)