Jump to content

Be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók listája

2017. 06. 17. 20:29

A NAV nemrég közzétette legrissebb, az alkalmazottakat bejelentés nélkül foglalkoztatók listáját. Összesen több mint 4200 olyan adózó szerepel a nyilvántartásban.

Az állami adóhatóság a munkaügyi kapcsolatok rendezettsége törvényi feltételeinek más szervek eljárásában történő felhasználása céljából a honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akik (amelyek) tekintetében jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek. Az adóhatóság a honlapján ezen adózók nevének (székhelyének, adószámának) feltüntetése mellett a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját nyilvánosságra hozza. Ha az adóhatóság határozatának bírósági felülvizsgálata iránt keresetet indítottak, az adatok közzétételére a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján kerül sor.

Az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait – feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el – a közzétételtől számított két év elteltével törli.

A NAV felhívja az adózók és a bíráló szervek, szervezetek figyelmét, hogy 2015. január 1-jével megváltoztak a rendezett munkaügyi kapcsolatok szabályai. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) kormányrendelet (Ávr.) 82. § (1) bekezdésének a) pontja és (3) bekezdése értelmében a közzétett adózók közül kizárólag az nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének, akit a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül

  • ismételten,
  • a korábbival azonos és
  • ugyanazon telephelyen elkövetett jogsértés miatt

sújtott bírsággal az adóhatóság, illetve a bíróság.

A listát ITT nézheti meg.

(Forrás: nav.gov.hu; sikeresceg.hu; kép: FreePhotoDigital)