Jump to content

Javítani kell a kkv-k versenyképességét

2017. 01. 13. 10:12


A kormány kiemelten fontosnak tartja a kis- és középvállalati (kkv) szektorral való együttműködést, a kkv-k versenyképességének javulását - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára a KKVHÁZ kisvállalati együttműködéssel közösen szervezett évindító kkv-csúcstalálkozón.

Az államtitkár kifejtette: az elmúlt időszakban számos intézkedés történt a kkv-k fejlődésének segítésére. Ezek közül kiemelte a szektor finanszírozásának és tőkeellátottságának biztosítását. Január 27-től nyolc újabb program indul, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon (GINOP) belül összességében 416 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás és további több mint 200 milliárd forint egyéb pénzügyi eszköz áll majd rendelkezésre. E források alapvető célja, hogy a kkv-k hatékonyságát, termelékenységét, verseny- és exportképességét növeljék. Hamarosan elindul a tőkeprogram is - tette hozzá.

A társasági adó, a munkáltatói járulék, a kisvállalati adó (kiva) mérséklése és az áfa alanyi mentesség bevételi határának emelése csökkenti a kkv-k vállalkozói terheit, hozzájárul, hogy adminisztrációjuk egyszerűbb legyen - mondta az államtitkár.
   
Fontos volt a jogszabályi környezet megteremtése is - tette hozzá. Az új GINOP-pályázatoknál egyszerűsítették a pályázati kiírásokat, könnyítették a pályázatokon való részvételt. A kkv-törvény 2017-től hatályos módosításával a kormányzati feladatok kibővültek a kkv-k hatékonyságának javítására irányuló intézkedésekkel.

A negyedik fontos beavatkozási terület a kkv-fejlesztés ökoszisztémájának megújítása, amelybe a mentor hálózatok működtetése, az inkubáció, a tőzsdére jutásra, illetve tőkefinanszírozásra való felkészítés egyaránt beletartozik. A fejlődési fázis minden szakaszában megvannak azok az eszközök, amelyek segítségével a vállalkozások növekedni tudnak. Azt szeretnék elérni, hogy minél több kkv-ból nagyvállalat legyen - mondta Lepsényi István.

Beszélt arról is, hogy a kkv-kat fel kell készíteni az Ipar 4.0 projekt fogadására, a digitalizáció eredményeinek mindennapos alkalmazására. A szaktárca kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a kkv-k megismerkedjenek a digitális eszközökkel, saját termelési folyamataikat minél hatékonyabban tudják megszervezni, ennek előmozdítására mintaüzemeket hoznak létre.

Gulyás József, a KKVHÁZ vezérigazgatója kifejtette: a gazdasági civil szervezetek és a vállalati világ is úgy látja, 2017 a kkv-k éve lehet. Beszámolt arról is, hogy a kisvállalati együttműködés és a szaktárca megállapodott abban, hogy a jövőben közösen szervezik a kkv-kat tájékoztató rendezvényeket.

(Forrás: mti.hu; kép: FreeDigitalPhotos.net)