Jump to content

Innovációs központ lehet Magyarország

2017. 04. 03. 19:16


Idén másodszor adott otthont Budapest a think.BDPST innovációs fórumnak, ahol a gazdasági élet, a kormányzat és a tudomány képviselői vitatják meg Magyarország és a régió kitörési pontjait a digitális gazdaság, a munkaerőpiaci változások, az oktatás megújulása, az egészségügy és a gyógyszeripar területén.

Fotó: Szigetváry Zsolt (MTI)

A konferencián Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy Magyarország egyre inkább innovációs központtá kíván válni, ezért a jövő évtől minden kutatásfejlesztéssel foglalkozó vállalkozás kétszer annyi pénzt vonhat le az adóalapjából, mint amennyit innovációra fordít.

Ebben nagy segítségére lehet az országnak a Visegrádi integráció, hiszen együttesen sokkal több innovációt, kutatásfejlesztéssel foglalkozó befektetést vonzhat a négy ország, mint külön-külön egyenként - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
    
Ebben a helyzetben arra törekednek, hogy még az eddigieknél is jobban összekössék a V4-ek energetikai, közlekedési és digitális rendszereit - tette hozzá a politikus.
    
Nehéz a digitális átállás az informatikushiány miatt

Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős államtitkára, Lepsényi István szerint eddig a mennyiségi szempontok határozták meg a magyarországi munkahelyteremtést, ezért a multinacionális vállalatok is úgy tekintettek az országra, mint az olcsó munkaerő kiapadhatatlan forrására.

Az államtitkár hozzátette: a kormány által követett új irány az, hogy ha korlátozott létszámban is, de magasan képzett szakemberek várják a magyar piacon a nemzetközi szereplőket.

A politikus elismerte, hogy nehézséget okoz a digitális átállásban, hogy 20-22 ezer informatikus hiányzik a munkaerőpiacról. Lepsényi úgy látja, a digitális ipart nem lehet és nem is kell elkülöníteni a hagyományos ágazatoktól, így számottevő gazdasági növekedést hozhatna, ha a hazai vállalkozások fejlesztőket alkalmazva minél több digitális megoldást építenének be a munkafolyamataikba.

(Forrás: sikeresceg.hu; mti.hu; kép: pixabay.com, MTI)