Jump to content

Az apró segítség idén is több ezer család számára jelent örömöt

2017. 12. 06. 15:49

Véget ért a Procter & Gamble, a SPAR Magyarország és a Magyar Vöröskereszt közös jótékonysági programja. Az „Apró segítség, hatalmas öröm” nevű adománygyűjtő akció tavaly rendkívül nagy sikerrel futott, az eredmény azonban idén még ezt is túlszárnyalta: a vásárlók által gyűjtött több mint 7,5 millió forintot a P&G 20%-kal egészítette ki, így 9 millió forint az az összeg, melyet idén is a mélyszegénységben élő gyermekek és családjaik megsegítésére fordíthat a legnagyobb hazai humanitárius szervezet, a Magyar Vöröskereszt. A rászorulók ez alkalommal is olyan adományokat kaphatnak, melyek hozzájárulnak az egészségesebb és élhetőbb mindennapokhoz, valamint a komfortosabb otthon megteremtéséhez.

 

„Nagy öröm számunkra, hogy idén is folytatódott az Apró segítség, hatalmas öröm elnevezésű adománygyűjtő akció. A Magyar Vöröskereszt számára kiemelten fontos, hogy ne csak az ünnepi időszakban, hanem egész évben kellő figyelmet fordítson a rászorulók megsegítésére. Az elmúlt év tapasztalatai azt mutatják, hogy a tisztító és tisztálkodási szerek biztosítása, valamint az élhetőbb, egészségesebb lakókörnyezet kialakítása nagy kihívást jelent a rászoruló családok számára. Ennek a programnak köszönhetően azonban több ezer család és gyermek mindennapjait tehetjük komfortosabbá ” – mondta el Fodor Antalné dr, a Magyar Vöröskereszt alelnöke.

A Magyar Vöröskereszt önkéntesei és munkatársai, valamint megyei szervezetei a kezdeményezés során összegyűlt pénzadományból azokat a legszükségesebbnek vélt tárgyakat, használati cikkeket és termékeket vásárolják meg, amelyek elengedhetetlenek az egészségesebb, kényelmesebb és boldogabb mindennapokhoz. Takarók, ágyneműk, ruházati cikkek, háztartási szerek, babaápolási termékek, hogy csak néhányat említsünk azok közül, amelyek az adományból a leginkább segítségre szoruló családokhoz és intézményekhez fognak eljutni.

„Örülünk, hogy idén is rengeteg vásárló döntött a P&G márkái, az Ariel, a Lenor, a Pampers vagy éppen a Gillette termékei mellett és ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy kicsit jobbá tegyük a rászoruló családok életét Magyarországon”– mondta Papp Kitti, a P&G közép-európai gazdasági igazgatója és magyarországi ügyvezetője.

„Szeretnénk megköszönni vásárlóink részvételét a programban. Büszkék vagyunk arra, hogy az idei évben is ilyen sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez és álltak ki a jó ügy mellett. Elsősorban az ő segítségüknek köszönhető a siker” – tette hozzá Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

Ebben az évben a program nagyköveti szerepét a kétgyermekes családanya, Ördög Nóra vállalta, aki a kampány számos pontján személyesen is jelen volt: nem csak mindennapi vásárlásaival támogatta a kampány sikerét, de a vállalatok képviselőivel a Vöröskereszt egyik bázis óvodáját is meglátogatta. Nóri elmondta, kétgyermekes anyaként pontosan tudja, mennyire fontos, hogy gyermekeink számára a lehető legtöbbet adhassuk és biztosítsuk számukra a biztos otthoni hátteret és nyugalmat.

„Egyszerre felemelő és megható élmény látni, milyen nagy dolgokra vagyunk képesek, ha egy kicsit összefogunk. Nagyon örülök, hogy nagykövetként idén én egy picivel többet adhattam hozzá a program ismertségéhez, de a valódi sikert abban látom, hogy mind hozzátettünk egy kicsit a nagy egészhez. Csupán apróságokra volt szükség, kis odafigyelésre az amúgy is napi, heti rendszerességgel használt terméket vásárlásakor. A Vöröskereszt fantasztikus munkája által több ezer gyermek és család örömteli arca mutatja majd meg nekünk a kampány igazi sikerét. Remélem, hogy jövőre ismét hasonló sikerekről számolhatunk majd be”– mondta Nóri.

A másodjára megrendezett Apró segítség, hatalmas öröm program október 19. és november 29. között zajlott Magyarországon. A kezdeményezést bárki támogathatta azzal, hogy a napi bevásárlás során P&G termékeket választott a SPAR üzleteiben, hiszen a Magyar Vöröskereszt 1% támogatást kapott minden megvásárolt, többek között Always, Ariel, Blend-a-Med, Gillette, Head & Shoulders, Jar, Lenor, Old Spice és Pampers termék árából.

(Forrás: Forrás:sikeresceg.hu, mti/Fotó:mti, spar)