Jump to content

Szívesen dolgoznánk távmunkában

2014. 08. 20. 08:50

A munkavállalók négyötöde szívesen dolgozna távmunkában Magyarországon, azonban a munkahelyek még nem nyitottak az otthoni munkavégzésre - derül ki a Profession.hu felméréséből.

Az állásportál közleménye szerint elsősorban a 40-49 évesek, a szellemi munkát végzők, az államigazgatásban dolgozók és a saját tulajdonú céggel rendelkező munkavállalók támogatják a távmunkát. Ezzel szemben a dolgozók mindössze 15 százaléka, elsősorban felsővezetők és középvezetők kaptak eddig erre lehetőséget - írja a Profession.hu.

Míg Finnországban, Hollandiában és Amerikában a munkavállalók 25 százaléka távmunkában dolgozik, addig a magyar válaszadók 63 százaléka nyilatkozott úgy, hogy munkahelyén nincs lehetőség távmunkára és nem is tervezik a bevezetését, míg 12 százalékuknál már elérhető az otthoni munkavégzés.

A több mint 100 munkavállalót foglalkoztató cégeknél nagyobb eséllyel dolgozhatnak irodán kívül, míg a kisebb, 30-nál kevesebb foglalkoztatottat alkalmazó cégeknél, valamint az államigazgatás, egészségügy és oktatás területén dolgozók nem látnak esélyt a változásra. Az utóbbiak szerint ezeken a területeken főleg a cég tevékenységéből adódóan, valamint adatbiztonsági kérdések miatt nincs és nagy valószínűséggel nem is lesz lehetőség a távmunka bevezetésére.

Egy korábbi kutatás szerint a munkáltatók elsősorban a vállalati kultúra hiányát, az adatbiztonság kérdését és a munkavállalók feletti kontroll csökkenését sorolják a legfontosabb visszatartó okok közé - olvasható a Profession.hu közleményében.

A felmérést az állásportál 3238 résztvevő megkérdezésével készítette.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu/MTI