Jump to content

Innovációs pénzhez juthat a céged

2014. 04. 18. 10:19

Egyenként 50 ezer euróval, vagyis mintegy 15 millió forinttal támogatja az unió a Horizont 2020 programban azokat a vállalkozásokat, amelyek innovatív termékeket, szolgáltatásokat hoznának létre. Siess, mert csak 500 projekt kaphat támogatást!

Március óta innovációs támogatásra pályázhatsz, ha mikro-, kis- vagy közepes vállalkozásod van, és valami igazán újat szeretnél bevezetni a piacra.

Az Európai Bizottság közlése szerint a projektek típusa lehet egészségügyi, digitális, információs biztonsággal, vagy éppen az úgynevezett intelligens városok megteremtésével kapcsolatos. De a Horizont 2020 elnevezésű programban a kkv-k számára összességében több mint 40 féle program áll rendelkezésre.

A most kiírt úgynevezett KKV Eszköz (SME Instrument) alpályázatokban a kkv-k innovatív ötletük koncepciójának és megvalósíthatóságának vizsgálatára nyerhetnek 70 és 100 százalék közötti vissza nem térítendő támogatást.

A Horizont 2020 program pályázati folyamata egyébként három szakaszból áll. Az első esetében csak egyedül lehet pályázni megfelelő üzleti tervvel. A pályázatnak tartalmaznia kell az üzlet alapját adó ötletet, piacfigyelést, a kijelölt célcsoport elemzését és a projekt társadalmi-környezeti hasznosságára vonatkozó tényezőket. Ennek a szakasznak az eredménye egy aktualizált üzleti terv. Ugyanakkor az első szakasz akár ki is hagyható, és rögtön a második szakaszra is lehet pályázni, ha már rendelkezik a céged aktualizált üzleti tervvel.

A második szakaszra már nem csak egyedül lehet jelentkezni, alvállalkozók is bevonhatóak. Ebben a fázisban a fejlesztésre, prototípus készítésre, tesztelésre, próbaüzemre, piaci reakciók felmérésére lehet forrást elnyerni. A szakasz végére meg kell lennie egy befektető-kész üzleti tervnek.

A harmadik szakaszt a piacra jutás megvalósításának fázisa jelenti. Itt azonban már nem közvetlen finanszírozásra, hanem üzleti alapú, közvetett tőkefinanszírozási támogatásról van szó, ami a leginkább a kockázati tőkebefektetők által nyújtott támogatáshoz hasonlítható.

Jó hír, hogy a pályázat rendszere a korábbi eu-s kiírásokhoz képest jóval egyszerűbbé vált. Emellett pedig a nehéz finanszírozási helyzetben lévő magyar kkv-kat is kedvező helyzetbe hozhatja, mivel a támogatási megállapodás aláírása után a forrás egy részét előre utalják. Így kisebb gondot jelenthet már csak az önrész, illetve az előfinanszírozás megszervezése.

Fotó: FreeDigitalPhotos