Jump to content

Európai élvonalban a magyar innovativ vállalkozások

2014. 06. 25. 19:37

A magyar innovatív kis- és középvállalkozások (kkv) európai élvonalban vannak a 2014-2020-as időszakra szóló Horizon 2020 program kkv-pályázatán: a 35 uniós és a keretprogramhoz társult országból a hatodik legtöbb, 166 projektjavaslatot nyújtották be Brüsszelbe - nyilatkozta Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke. Magyarország - a kelet-közép európai és társult országokhoz viszonyítva - pedig első a beadott pályázatok számát illetően.

Elmondta: az Európai Bizottság a napokban tette közzé a Horizon 2020 kkv-pályázat első fordulójában benyújtott pályázatok statisztikai adatait. Megjegyezte, hogy a közösségi kutatás-fejlesztési, innovációs programban első ízben írtak ki a kis- és középvállalkozások fejlesztését célzó tendert.

Spaller Endre hangsúlyozta: a kiírásra összesen 2666 pályázatot nyújtottak be, a Magyarországról pályázó kis és középvállalkozások a kelet-közép-európai régió országaival összevetve kétszer annyi pályaművet adtak be, európai szinten pedig csak a legnagyobb államok, Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Nagy-Britannia előzte meg a hazai kkv-kat.

Emlékeztetett arra, hogy a pályázatra február és május között lehetett jelentkezni, és bár a bírálat nyár végére várható, de szerinte a most pályázók akár 150 millió forint támogatást is elhozhatnak a központi uniós alapból, a maximum 15 millió forint támogatással pedig a nyertesek megkezdhetik kidolgozni projektjüket, amellyel a második fázisban újra pályázhatnak további 150 millió és 750 millió forint közötti támogatásra.

A NIH elnöke elmondta, hogy a benyújtott pályázatok nagy részét Közép-Magyarországról nyújtották be, többségük egyedül, nem konzorciumban indult. Az eredményt biztatónak nevezte az ezer innovatív vállalkozás létrejöttét kitűző cél eléréséhez.

Spaller Endre szerint a benyújtott 166 pályázat mindegyike nem fog nyerni támogatást, viszont előnyt jelent a Magyarországon megjelenő innovációs pályázatoknál az európai erős megmérettetésben való szereplés.

Az elnök szerint a Nemzeti Innovációs Hivatal fontos szerepet játszott abban, hogy 166 magyar kkv be tudta nyújtani pályázatát a Horizon 2020 kkv-programban, a hivatal utóbbi hónapokban tartott felkészítő rendezvényein több mint 2000-en vettek részt, és a személyes tanácsadás keretében folyamatos és jelentős az érdeklődés az uniós támogatási lehetőség iránt. Nekik a Nemzeti Innovációs Hivatal 20 nemzeti kapcsolattartója segít, és igény esetén a pályázat beadásában is hasznos tanácsot nyújtanak.

Spaller Endre felhívta a figyelmet arra, hogy a Horizon 2020 programban 7 év során rendelkezésre álló 79 milliárd euróból a kis- és középvállalkozásoknak 8,6 milliárd euró áll rendelkezésre, ebből 2,8 milliárd euró a kkv-eszköz támogatás. A pályázat továbbra is nyitott, legközelebb szeptemberben zárják a első fázis következő fordulóját, ezáltal további magyar kkv-k jelentkezhetnek uniós forrásra.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu/MTI