Jump to content

Könnyebben juthatnak európai hitelhez a kkv-k

2014. 07. 14. 18:03

Az európai bankok több mint fele bővítené a hitelkihelyezést a következő fél évben, leginkább a kkv szektorban enyhítenének a jelenlegi feltételeken - derül ki az EY hétfőn közölt felméréséből.

A megkérdezett banki döntéshozók 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy pénzintézetük növekedést segítő intézkedéseket tervez a közeljövőben. A hitelkihelyezést 51 százalékuk bővíteni szeretné a következő hat hónapban, ez az arány 7 százalékponttal magasabb a fél évvel korábbinál.

A hitelezési kedv felfutásának a kis- és középvállalkozások (kkv) lehetnek a legnagyobb nyertesei, ebben a szegmensben enyhítenének leginkább a jelenlegi feltételeken a pénzintézetek a felmérés szerint, amelyben 11 európai piac mintegy háromszáz vezető banki tisztviselőjét kérdezték meg. Magyarország nem szerepelt a vizsgált piacok között.

A felmérésből az is kiderül, hogy európai szinten már egyre optimistábbak a pénzintézetek mind a gazdaság egészét, mind a saját teljesítményüket tekintve. Jelentős különbségek vannak ugyanakkor a nagyobb és a kisebb vállalatok között, míg a nagybankok már a teljesítményük javulásával és a hitelezés bővítésével számolnak, addig a kisebbeknek továbbra is arra kell koncentrálniuk, hogy tőkeszintjüket optimalizálják.

A fél évvel korábbiakhoz képest kevesebb pénzintézeti vezető nyilatkozott úgy, hogy bankja értékesítést vagy felvásárlást tervez.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Forrás: Sikerescég.hu/MTI