Jump to content

Indulnak a kkv-k pályázatai

2015. 07. 10. 19:00

Csütörtöktől pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program keretében meghirdetett, kapacitásbővítést, illetve a termelési kapacitás bővítését támogató pályázatokra. A két felhívás kiemelkedően magas, 85 milliárd forint értékben nyújt vissza nem térítendő támogatásokat a kkv-k számára, a legtöbb esetben 50 százalékos támogatási arány mellett.

Eldördült a startpisztoly, már pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) keretében a kapacitásbővítésre, illetve a termelési kapacitás bővítésére meghirdetett összesen 85 milliárd forintos támogatási keretösszegre. Az előbbi kiírás esetében 50 és 500 millió, utóbbinál pedig 5 és 50 millió forint között nyerhető el vissza nem térítendő állami hozzájárulás. Eszerint a legtöbb esetben lehetséges maximum 50 százalékos támogatási arány mellett legfeljebb 1 milliárd forint értékű beruházásokat támogatnak pályázatonként. Az összeg elsősorban meglévő telephelyek fejlesztésére, gépbeszerzésre és a közvetlenül az ezekhez kapcsolódó ingatlanfejlesztésre fordítható.

A pályázatok, kis túlzással, történelmi jelentőségűek, mert ekkora forrás évek óta nem volt elérhető a hazai kkv-knak, és az eszközpark bővítése, modernizálása óriási lehetőség a hazai kkv-szektor versenyképességének fokozására – mondta Kolossa Péter, a MultiContact Consulting Kft. pályázati igazgatója.

A pályázatok kifejezetten a feldolgozóipar vállalatait kívánják támogatni, ami a textilipartól az autógyártásig több ezer vállalkozásnak biztosít jelentős forrásokat. Bár a két pályázat a gépbeszerzésre fókuszál, kiemelendő, hogy mindez nem ösztönzi a humán munkaerő gépekkel történő kiváltását, mivel a nyerteseknek minimum a pályázat kétéves időtartamára létszámtartási kötelezettséget kell vállalniuk, továbbá legalább 5 százalékkal növelniük kell személyi jellegű kiadásaikat. A fentiek mellett további kötelezettségek is járulnak a támogatáshoz – köztük az árbevétel növekedésének kötelme –, ami fokozza a vissza nem térítendő támogatások hatékony felhasználását.

A most induló két pályázat további érdekessége, hogy a gyakran nehézkesen kezelhető kitöltőprogramok helyett idén a pályázók már a FAIR elnevezésű új, teljesen online rendszerben intézhetnek minden adminisztratív feladatot. A várakozások szerint tehát a források allokációja mellett a pályázat lebonyolítása is jóval hatékonyabb lesz a korábbinál.

Sikerescég.hu/Napi Gazdaság

Fotó: FreeDigitalPhotos