Jump to content

Itt tanítják a külföldi terjeszkedést

2015. 11. 16. 10:05

Hétfőn elstartolt a Fiatal Vállalkozók Hete, ahol pénteken Nemzetközi Napot tartanak a határon túli terjeszkedésben gondolkodó cégvezetőknek. A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) szervezésében a résztvevőket felkészítik a külföldi piacszerzés alapvető tudnivalóira, illetve hogy vállalkozásunk termékeivel hova érdemes nyitni.

A Fiatal Vállalkozók Hetének keretein belül megrendezésre kerülő Nemzetközi Nap ingyenes előadásai a külpiacokhoz kapcsolódó üzleti tevékenységet hozzák közelebb a fiatal vállalkozókhoz és saját vállalkozás indításán gondolkodó fiatalokhoz.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház támogatásával megvalósuló rendezvényen ismert hazai és külföldi előadók szerepelnek majd november 20-án.

A világ 156 országához hasonlóan, Magyarországon nyolcadszorra rendezik meg a Fiatal Vállalkozók Hetét 2015. november 16-a és 22-e között a Global Entrepreneurship Week keretében. Idén első alkalommal a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) szakmai támogatásával kerül sor a rendezvénysorozat Nemzetközi Napjának megrendezésére, melynek célja, hogy a külpiacokhoz kapcsolódó üzleti tevékenységet közelebb hozza a saját vállalkozás indításán gondolkodó fiatalokhoz.

Az ingyenes előadások során az UNIQA székház konferenciatermében számos ismert és elismert üzletember ad tanácsot ahhoz, hogyan legyünk sikeresek a nemzetközi piacokon.

"A külpiacra lépés minden cégnek egy természetes növekedési lehetőséget jelent. Ráadásul a fiatal generáció számára ma már sem nyelvi, sem térbeli akadály nem létezik, otthonosan mozognak a világ bármely pontján" - érvelt Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója.

A Fiatal Vállalkozók Hete nemzetközi piacra lépésre fókuszáló napján hazai és külföldi előadók szerepelnek, úgymint az indiai cégtulajdonos Shibu Isaac, vagy a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója, Javier González Pareja. De szót kap számos külpiacokon sikeres hazai fiatal vállalkozó is. A Nemzetközi Nap során a résztvevő fiatal vállalkozók megismerhetik, miként tudja a Kereskedőház felvállalni egy-egy termék, szolgáltatás, vagy projekt teljes körű menedzselését a külpiacokon.

Sikerescég.hu/Profit7.hu

Fotó: FreeDigitalPhotos