Jump to content

Ötmilliót zsebelhet, ha van egy jó honlapja

2016. 01. 11. 20:16

Január 31-ig még lehet jelentkezni a Telekom kis- és középvállalkozások számára meghirdetett honlapversenyére. A kategóriák győztesei 5-5 millió forintos marketingkampányt nyernek.

Kategóriánként 5-5 millió forint értékű marketingkampányt nyerhetnek azok a cégek, amelyek benevezik weboldalukat a Telekom Honlapversenyére. A megmérettetésre január végéig minden olyan kis-, és közepes vállalkozás regisztrálhatja honlapját, amely 2015-ben a Telekom Webkönnyen szolgáltatásával, vagy más módon hozta létre a céges weboldalát, vagy legkésőbb, a verseny zárásáig készíti majd el

Mivel a pályázott honlapokra a közönség is szavazhat, így a legjobbak közé csak azok juthatnak be, akiknek a weboldalát az interneten böngészők értékesnek, szerethetőnek tartják. A cégeknek érdemes a voksokat gyűjteni, hiszen a TOP10 legtöbb szavazatot kapott honlap kerül a szakmai zsűri elé, akik belőlük választják ki a kategóriánkénti egy-egy győztest.

A verseny apropóját a tavaly szeptemberben bevezetett Webkönnyen szolgáltatás adta. Mint arról már korábban beszámolt a Telekom, mindössze néhány kattintással kerülhet fel az internetre az a vállalkozó, aki igénybe veszi a Telekom Webkönnyen alkalmazását. A magyar nyelvű útmutatások követésével gyorsan és egyszerűen készítheti el bármely vállalkozás saját profi weboldalát. Az iparáganként különböző tematikus sablonokat kedvük szerint variálhatják, rendezhetik és alakíthatják át, sőt később is pillanatok alatt lehet változtatni a honlap tartalmán - mindezt grafikusi vagy programozói tudás nélkül, rendkívül költséghatékonyan.

A Telekom Honlapversenyre jelentkezés részletesebb feltételei a www.webkonnyen.hu oldalon olvashatók, nevezni 2016. január 31-éig, míg szavazni 2016. február 28-áig lehet a verseny hivatalos Facebook oldalán. A zsűri döntése március elején várható, az eredményhirdetést márciusra tervezi a Telekom.

 

(Forrás: Sikerescég.hu/Profit7.hu Fotó: FreeDigitalPhotos)