Jump to content

Könnyítettek a digitális fejlesztési pályázat feltételein

2017. 03. 09. 11:23


A kormány könnyítette a kis- és középvállalkozások (kkv) digitális pályázati feltételeit azzal, hogy már csak egy lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük az induló vállalkozásoknak - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány megemelte a rendelkezésre álló összeget, a korábbi 54 milliárd forint helyett 62 milliárd forint keretösszeggel szerdán megjelent pályázattal segíti a kormány a kis- és középvállalkozások digitalizációját.

Közlése szerint a fejlesztések között a vállalati folyamatok digitalizálására, honlap fejlesztésre, vagy ügyfélkapcsolati rendszer fejlesztésére kapható támogatás, mintegy ötezer pályázatot várnak a gazdasági élet bármely területén tevékenykedő kkv-tól. Egy-egy vállalkozás egy ötvenmillió forintos fejlesztés megvalósításához 24 millió forint visszatérítendő, és ugyanennyi vissza nem térítendő támogatást kaphat, a fennmaradó rész pedig az önrész.

A másik két pályázattal a külpiacra jutást segítik, illetve a felhőalapú vállalati szolgáltatások, megoldások fejlesztésének és piaci bevezetését támogatják - ismertette.

Elmondta, hogy ezekből a konstrukciókból Budapest és Pest megye kimarad, ugyanakkor a szupergyors internet programban a közép-magyarországi háztartásoknak is rendelkezésre fog állni a korszerű, legalább 30 Mbps sávszélességű hálózat.

A pályázatról

A hazai kis- és középvállalkozások három különböző konstrukcióban igényelhetnek támogatást. Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztésekre, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatására egy 48,2 milliárd forintos alapból pályázhatnak. A vissza nem térítendő támogatást és kedvezményes kölcsönt csak az agrárágazat szereplői nem igényelhetnek.

Összesen 62,8 milliárd forint keretösszegű támogatással segíti a kormány a hazai kkv-k digitális fejlesztéseit, hiszen egy sikeres cég működéséhez elengedhetetlen a megfelelő minőségű informatikai háttér” – mondta korábban Kara Ákos. A hazai kis- és középvállalkozások digitalizációját elősegítő három pályázatra 2017. március 8-tól lehet beadni a támogatási kérelmeket.

Fontos, hogy a közép-magyarországi régión kívül működő cégek jelentkezhetnek csak. A pályázat egyszerűsített elbírálású, a követelményeknek megfelelő pályázatok beérkezési sorrendben kapnak támogatást a keret kimerüléséig.

A GINOP 3.2.4-8.2.4 („Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása”) pályázat vállalati felhőszolgáltatások elindítását támogatja, összesen 4,5 milliárdos keretösszeggel. A GINOP 3.1.2-8.2.4 kódszámú pályázat 10,1 milliárd forintból az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások nemzetközi piacra juttatásához nyújt segítséget.

(Forrás: sikeresceg.hu; mti.hu; képek: pixabay.com)