Jump to content

"Tízből kilenc startup az első évben fejre áll" - startupokat segítő inkubátor program indul hamarosan

2017. 06. 30. 18:39

Feltörekvő hazai startupok számára biztosít anyagi támogatást és szakmai segítséget egy új inkubátor program. A korábbi sikeres projektjeiről ismert üzleti angyal, a Baconsult Kft. két év alatt akár egymilliárd forintot meghaladó támogatást és szolgáltatást nyújt tíz induló startupnak. A kedvezményezettek az NKFI Alapból elnyert állami támogatás mellett magántőke-befektetéshez, üzletviteli segítséghez és az inkubátorcég kapcsolati tőkéjéhez is hozzájutnak. A program augusztusban indul.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatának nyerteseként a Baconsult Kft. lett egyike annak a három inkubátorcégnek, akinek segítségével a következő években tíz közép-magyarországi startup projektje juthat nagy értékű támogatáshoz. A Baconsult a támogatás biztosítására egy önálló programot hoz létre, augusztus 1-jétől két éven át egyengeti majd a programba felvételt nyerő startupok útját.

Az inkubált startupok első körben hozzávetőlegesen 700 millió forint értékű támogatást és segítséget kapnak a programban. Ebből közel félmilliárd forint az NKFI Alapból elnyert állami támogatás, a felette lévő összeg az inkubátor saját magántőke-befektetése és a hozzáadott értéke: stratégiai tanácsadás, jogi és pénzügyi segítségnyújtás, vagy éppen a kapcsolati tőke, ami akár nemzetközi befektetők előtti bemutatkozási lehetőséget biztosít a startupoknak. A Baconsult további tárgyalásokat is folytat, aminek eredményeként a támogatás végösszege végül meghaladhatja az egymilliárd forintot is.

Tízből csak egy jön be?

Hiába a jó ötlet, ha tízből kilenc startup az első évben fejre áll. A mi portfóliónkban a sikeres megoldások aránya sokkal magasabb, mert teljes körű támogatást nyújtunk ahhoz, hogy a működőképes megoldásból egy sikeres üzlet legyen. A nálunk lévő know-how az a plusz, ami miatt érdemes a mi programunkra pályázni. Abban bízunk: ahogy a pályázati bírálókat, úgy a fiatal startuppereket is meggyőzi a korábbi referenciánk” – mondta Balogh Péter, a Baconsult társ-ügyvezetője.


Országszerte startolnak az induló vállalkozások fejlesztését ösztönző inkubátorok

Kik jelentkezhetnek?

A programba olyan három évnél fiatalabb, tőzsdén nem jegyzett, osztalékot még nem fizetett, Közép-Magyarországi Régióban működő startupokat várnak, akik a nagy ötlet mellett már rendelkeznek egy működő megoldással, van ügyfelük, megbízójuk és csapatuk, és céljuk a nemzetközi piacra lépés vagy új funkciók fejlesztése. A támogatás egy-egy konkrét projektre szól. Abban nincs megkötés, hogy milyen megoldás legyen, de a korábbi tapasztalata miatt a Baconsult a HR, a digitális oktatás, az autóipar és az e-kereskedelem terén működő megoldásokat részesíti előnyben a kiválasztás során.

Az inkubátor programba a toborzás augusztus elején indul. Érdemes addig alaposan felkészülni, mert a pályázóknak komoly jelentkezési folyamaton kell végigmennie – mondta Balogh-Mázi Mária, a Baconsult társ-ügyvezetője, aki hozzátette: a többlépcsős folyamat a legalkalmasabbak kiválasztása érdekében, és az állami támogatás védelmében zajlik ebben a formában.

A programot az inkubátor alapítói klasszikus win-win szituációnak tartják, mert a NKFIH – és így az állam – támogatása mellé járó versenypiaci szakértelem és magántőke együttese jóval hatékonyabb támogatást jelent a feltörekvő hazai startupoknak. A tervek szerint a program résztvevői az együttműködés végén akár hazai és-vagy nemzetközi tőkebevonásig is eljutnak majd, legyen annak formája felvásárlás, tulajdonszerzés vagy például tőzsdére menetel.

(Forrás: sikeresceg.hu; nkfih.gov.hu)