Jump to content

Nem mernek hosszú távra tervezni a cégek

2014. 05. 12. 11:00

A KAVOSZ felmérése szerint a piac beszűkülése és a likviditáshiány miatt nem mernek hosszú távra tervezni a cégek.

A KAVOSZ minden évben országjáráson ismerteti az állami támogatással működő Széchenyi Kártya Program kedvezményes hitellehetőségeit és egyben felméri a vállalkozói igényeket is.

A KAVOSZ vezérigazgatójának értékelése szerint a fórumokon az látszott, hogy a hazai kisvállalkozások körében a korábbi rövid távú elképzelések helyébe egyre inkább a beruházásban történő gondolkodás lépett, és a vállalkozások többsége már stabilabbnak ítéli meg működését, mint korábban. Ugyanakkor jövőbeni elképzeléseikről még mindig óvatosan fogalmaznak, aminek elsődleges oka, hogy még mindig érinti őket a piac beszűkülése, illetve a likviditáshiány - mondta a KAVOSZ vezérigazgatója.

Krisán László hangsúlyozta, hogy a vállalkozások beruházással kapcsolatos gondolkodásában bekövetkezett kedvező változásban szerepet játszik a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja, amelyre az 50 millió forintnál nagyobb hitelkihelyezés a jellemző. Emellett a beruházások finanszírozásában fontos szerepet játszik a 2 százalék nettó kamattal felvehető Széchenyi Kártya Beruházási Hitel konstrukció, amelynél jellemzően 10 millió és 25 millió forint közötti az átlagos hitelkihelyezés, ugyanakkor a mikrovállalkozások hiteligénye jelenleg többnyire 10-14 millió forint 5 évnél rövidebb időre.

A KAVOSZ vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a Széchenyi Kártya Programban megélénkült az érdeklődés az agrárkártya iránt, amelynél 2,5 százalékos jelenleg a nettó kamatszint. Az agrárkártyával kihelyezett hitelátlag 6 millió forint, és a hiteligénylők 80 százaléka egyéni vállalkozó, ami magas arány a többi termékkel összehasonlítva - mondta Krisán László.

A vállalkozások kedvezőnek tartották az uniós fejlesztési források igénybe vételére kidolgozott két konstrukciót, az önerőt kiegészítő, illetve a támogatást megelőlegező hitelkonstrukciót, az előbbi 2 százalékos, az utóbbi 1,5 százalékos nettó kamattal vehető jelenleg igénybe, ugyanakkor azt látni kell, hogy ezek iránt az élénkebb érdeklődés őszre várható, amikor a tervek szerint kiírják az új pályázatokat a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklusra.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu/MTI