Jump to content

Azonnali fizetés kell a cégeknek

2014. 06. 05. 17:54

Jelentős számban térnek át az azonnali fizetésre a magyar vállalkozások: a halasztott fizetés és ezzel együtt a szállítói hitelezés hazai gyakorlata jelentősen visszaesett tavalyhoz képest - közölte az Atradius.

A hitelbiztosító Fizetési Szokások Barométerének legfrissebb kelet-közép-európai kiadása szerint míg a 2013-ban a visegrádi országok közül a magyar vállalkozások alkalmazták leginkább a halasztott fizetés módszerét, addig a 2014-es felmérés alapján a 49,2 százalékos magyar adat messze elmarad Csehország 65,8 százalékos, illetve Szlovákia 53,4 százalékos arányától, egyedül a lengyel vállalkozások nevezhetőek óvatosabbnak a maguk 42,5 százalékos halasztott fizetési rátájával.

A magyar cégek hozzáállásában megjelenő fordulatot jól mutatja, hogy a 2013-as beszámoló szerint a teljes magyar külkereskedelmi és hazai céges értékesítés átlagosan 80,8 százaléka, illetve 73,6 százaléka bonyolódott halasztott fizetéssel - áll a közleményben.

Javult a magyar cégek fizetési morálja, a határidőre ki nem fizetett számlák aránya Magyarországon a legalacsonyabb a régióban, mintegy 25 százalék. Ezzel szemben az átlag Kelet-Európában 31,9 százalék, Nyugat-Európában pedig 37,6 százalék a felmérés szerint.

A fizetés ütemezése tekintetében azonban kiderült: a vállalati ügyfelek Magyarországon átlagosan 28 napos késedelemmel egyenlítették ki lejárt határidejű számláikat, míg Kelet- és Nyugat-Európa átlaga csak 23 nap.
Míg az elmúlt években a magyar vállalkozások szinte bárkinek odaadták hitelbe terméküket vagy szolgáltatásukat, most már sokkal körültekintőbben járnak el - mutatott rá a közleményben Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója, hozzátéve: ennek hátterében az áll, hogy a cégek óvatosabbak a körbetartozások és késedelmes fizetések miatti csődök és a fizetésképtelenségi eljárások nagy száma miatt.

A magyar válaszadók többsége szerint az ügyfelek késedelmes fizetésének oka évek óta a pénzhiány, a belföldi ügyfelek esetében ez 60, a külföldieknél 33 százalékban jellemző.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu/MTI