Jump to content

Béremelés helyett: itt a megoldás a kkv-k számára

2014. 06. 18. 19:30

Bár a bérek az utóbbi időszakban felívelő pályára álltak, a gazdasági mutatók is javultak, a vállalati szektor azonban nem elég erős ahhoz, hogy komolyabb béremeléseket hajtson végre. Azok a cégek, amelyek esetleg nem tudnak béremelést vagy prémiumot adni, egy, számukra kedvező biztosítással jutalmazhatják a dolgozóikat.

Az elmúlt időszakban felértékelődött a béren kívüli juttatások szerepe a munkáltatóknál, ebben főszerepet játszik, hogy a kérdéses juttatások kedvezményes adózás mellett adhatóak a munkavállalóknak. Lényegében a béremelésre, vagy annak kiegészítésére is remekül alkalmasak. A béren kívüli juttatások népszerűsége érthető, hiszen jelentős kedvezményt biztosítanak: adóelőnyük a bérhez képest – a Nemzetgazdasági Minisztérium tavalyi tájékoztatása szerint – több mint 100 milliárd forintos nagyságrendű, és a munkáltatók közel 300 milliárd forint értékben biztosították ezt a dolgozók számára.

A béren kívüli juttatások komoly adóelőnnyel rendelkeznek, nem kivétel ez alól számos biztosítási konstrukció sem. A kedvező megoldások közé tartoznak a munkavállalókra a cég által köthető biztosítások. Az egész életre szóló, a szakmai berkekben whole life biztosításként ismert konstrukciók rendszeres díjfizetés esetén élveznek adómentességet, a kockázati életbiztosításoknál pedig a mindenkori minimálbér 30 százaléka a kedvezmény határa. Ezekkel a konstrukciókkal tehát a cégek kedvező feltételekkel bővíthetik vagy módosíthatják a juttatási csomagokat . A biztosítással jelentősen növelhető az adott dolgozó elkötelezettsége a cég iránt.

Az életbiztosítások nem csak egy-egy dolgozó juttatási csomagjának bővítésére alkalmasak, hanem ezzel a cégvezetők is biztosíthatják a hozzátartozóik anyagi biztonságát, több cégtulajdonos esetén az egyikük tulajdonrészének kiváltására, megvásárlására is fedezetet nyújthat ez a konstrukció Így például a több tulajdonos kezében lévő kis- és középvállalkozás számára is vonzó lehet a megoldás. A konstrukciónak más oldalról is van hozadéka: számos nemzetközi kutatás igazolja, hogy az elégedett dolgozóknak köszönhetően az adott cég partnerei, ügyfelei is elégedettebbek lesznek, ami a cég fejlődése szempontjából kulcskérdés.

Jelentős piacról beszélünk, ha csak a Magyarországon nyilvántartott társas vállalakozások közel 600 ezres számát nézzük. Az érintett cégeknek csupán az 5-10 százaléka él ezzel a megoldással a jövőben, akkor az egy, havi 10 ezer forintos befizetésnél is már éves szinten jelentős piaci bővülésnek van tere.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu/hvg.hu