Jump to content

Változó az IT megítélése a KKV-k körében

2014. 06. 27. 18:34

Különböző módon vélekednek az IT szerepéről a kkv-szektor képviselői. Egyesek szerint az informatikára fordított összeg kevés, egy töredékük viszont úgy látja, hogy túlméretezettek az ezzel kapcsolatos kiadások.

Az IT kiadások jelenleg nem érik el a kívánt szintet - legalábbis azon kkv-vállalatok jó részénél, amelyet a Microsoft kutatásában megkérdeztek. Ugyanakkor egy harmaduk szerint az IT kiadások szintje éppen megfelelő. Csak öt százalék gondolja azt, hogy az IT kiadások túlméretezettek - fogalmazott Vas Gábor, a Microsoft Magyarország vállalati és partnerkapcsolati üzletágának igazgatója.

A válaszadók negyede szerint a vállalatuk a jövőben az IT-re elkülönített pénzek nagyobb hányadát fogja felhő megoldásokra fordítani. Mindazonáltal, több mint a felük szerint ez valószínűtlen.

Ha az új IT technológiák kerülnek szóba, rendszerint a Big Datát, és a közösségi hálózatokat tartják a legfontosabb befektetési célterületeknek – ha egy olyan listáról kell választaniuk, amely a mobil technológiákat és a felhő szolgáltatásokat is tartalmazza. Csak a válaszadók kevesebb mint a fele tartja fontosnak befektetni a Big Data technológiákba, habár a válaszadók némileg megosztottak ebben a kérdésben, hiszen ötből ketten éppen ellentétes véleményen vannak.

A közösségi hálózatok esetében ugyanilyen kiegyenlített arányban állnak szemben egymással az álláspontok: a válaszadók csaknem fele szerint érdemes erre költeni, míg ötből kettő szerint nem. A cloud computing ugyancsak megosztja a kkv-kat: ötből két válaszadó fontosnak tartja, míg szintén körülbelül ötből kettő nem. A kkv-k valamivel nagyobb arányban gondolják azt, hogy a mobil technológiákba nem fontos befektetni, mint hogy fontos.

Négyből körülbelül minden harmadik kkv alkalmazott szerint a vállalati hatékonyság növelése, a költségcsökkentés, és az adatbiztonság lesznek a legfontosabb szempontok a befektetési döntésekben az elkövetkező években. Más prioritásokkal összehasonlítva a nagyobb ismeretanyag biztosítása a döntésekhez kapta a legalacsonyabb értékelést, hiszen a válaszadóknak csak kevesebb mint a fele tartja ezt fontosnak.

- Azt gondolom, hogy a mobil szolgáltatásokba nem befektetni, hibás döntés. Ebben a felgyorsult világban, amikor azonnal kell döntéseket hozni, a megfelelő információnak mindig rendelkezésre kell állnia - mondta az egyik "érintett", Fekete Szilárd, a KISS Cégcsoport informatikai vezetője.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu/Napigazdaság.hu