Jump to content

Olcsón juthatnak pénzhez a vállalkozások

2014. 10. 21. 11:25

A Széchényi Kártyával mostanra elérhető beruházási hitel éves nettó kamatszintje 1,6 százalékra mérséklődött. Ez egy tíz év futamidejű hitel, az első két év türelmi idős, és a hitelösszeg felső határa 50 millió forint. Különlegessége, hogy akár használt eszközökre is elkölthető.

„Annak köszönhetően, hogy a jegybanki alapkamat folyamatosan csökkent az elmúlt időszakban, valamint az állami kamattámogatási rendszernek, a Széchenyi Kártya beruházási Hitel esetén már 1,6 százalékos nettó kamatszintet értünk el a hitelkamatnál" – hangsúlyozta Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója a GazdaságTV-nek adott interjújában.

Ez a konstrukció tíz évre szól, amelyből az első két év türelmi időnek minősül A hitel felső határa 50 millió forint. „ Nem csak új gépek, eszközök beszerzésére, új beruházások megvalósítására alkalmas – ahogy általában az uniós források, – hanem akár használt berendezések, gépek vásárlására is alkalmazható" – mondta Krisán László, aki szerint a hitelt terhelő díjak esetén sem tapasztalhatnak jelentős eltéréseket a hitelt igénybe vevő vállalkozás.

Fontos feltétel viszont, hogy új vállalkozás nem veheti igénybe, legalább egy üzleti évvel rendelkeznie kell az igénylő cégnek.

„Mindenkinek ajánlani tudom, aki fejlesztésekbe kezd, annál is inkább, mivel hamarosan beindulnak az új ciklus uniós pályázatai is és az ezekhez szükséges önerő tekintetében is felhasználható a Széchenyi kártyával elérhető konstrukció" – emelte ki a szakember.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu/Piac és Profit