Jump to content

Azt vedd, amit a többiek elkerülnek!

2017. 08. 13. 11:07

Egy friss tanulmány szerint magasabb hozamokat lehet elérni a részvénypiacon, ha valaki olyan részvényeket vásárol, amelyeket a többiek elkerülnek. Érdemes tehát a mások által mellőzött cégek részvényeit vásárolni.

A The Journal of Portfolio Management című lapban jelent meg az a tanulmány, miszerint az amerikai befektetési alapkezelők kiemelkedő hozamokat érhetnek el, ha az olyan részvényeket vásárolják, amelyeket a többiek elkerülnek. Az írás szerint egy olyan portfólió, amely a legkevésbé felkapott részvényekből áll és shortolja a legnépszerűbbeket, éves szinten közel 19 százalékos hozamot tudott produkálni 1981 és 2012 között. Eközben az S&P 500-as index éves átlagos hozama csak 10 százalék körüli volt - írja Ligang Zhong, a tanulmány egyik szerzője, a Windsor Egyetem munkatársa.

A tanulmány szerint az átlagostól eltérő, magasabb hozamok jellemzően olyan részvényekkel voltak elérhetők, amelyek ez alapján népszerűtlennek bizonyultak az alapkezelők körében.

Nemrég hasonló következtetésre jutottak a Bank of America Merril Lynch elemzői is, azonban a passzívan kezelt portfóliókkal kapcsolatban. Ők úgy találták, hogy akkor is kiemelkedő hozamokat lehet elérni, ha valaki olyan részvényekre koncentrál, amelyeket a passzívan kezelt alapok kevésbé vásárolnak.

(Forrás: penzugyguru.hu; napi.hu bloomberg.com; kép: pixabay.com)