Jump to content

Újabb magyar startup a világsiker kapujában

2017. 02. 13. 16:17


Világszerte dolgoznak olyan technológiákon, amelyek megoldást jelenthetnek a fejlődő országokat sújtó vízproblémán. Napjainkban a felhasznált víz nyolcvan százalékát egyáltalán nem tisztítják, pedig  a szennyvíz értékes erőforrásként szolgálhat.

Megfelelő tisztítóeljárással újra felhasználható például a mezőgazdaságban, az építészetben, gyártóüzemekben, erőművekben, mesterséges tavakban, a háztartásokban, illetve ivóvízként is. Ezt a célt tűzte ki maga elé az idén húsz éves évfordulóját ünneplő UTB Envirotec Zrt. is, amelynek Cyclator nevű, folyamatos betáplálású szennyvízkezelő reaktora már számos magyarországi szennyvíztelepen bizonyította, hogy technológiája felveszi a versenyt a világ vezető fejlesztéseivel.

2016 év elején az anyavállalat startup projektvállalata (Cyclator) 240 millió forintot vont be az SZTA-tól, aminek köszönhetően még idén lehetőség nyílt a nemzetközi beruházások előkészítésére. Mivel az új technológia a többi megoldással ellentétben nem igényel szennyvíz-kiegyenlítő medencét, az üzemeltetés sokkal egyszerűbbé és rugalmasabbá válik, ami által a víztisztítás gyorsabb és jóval energiahatékonyabb lesz.

A technológia fejlettsége nemzetközi szinten is kiemelkedőnek mondható. A cég sikeresen tárgyalt indiai vállalatokkal. A több régióban is vízhiánnyal küzdő ázsiai országban sikeres lehet az új technológia alkalmazása és komoly előrelépéseket tudnának tenni a vízprobléma megoldása érdekében.

A tavaly alapított startup cégre még számos feladat vár, mielőtt szert tesz egy kiterjedt nemzetközi ügyfélhálózatra, de a legelső, alapozó lépések már megkezdődtek. Amellett, hogy a potenciális partnerek ma már Magyarország számos településén megtekinthetik a Cyclatort működés közben, hamarosan a nemzetközi piacról is megérkeznek az első visszajelzések.

(Forrás: sikeresceg.hu; profit7.hu; kép: google)