Jump to content

A 10 legértékesebb márka

2017. 02. 14. 16:00



A Brand Finance a márkaértéket úgy határozza meg, hogy a pénzügyi teljesítményen túl figyelembe veszi a vállalatnak a fenntarthatóságát, a fogyasztó márkához való érzelmi kötődését, de nézi azt is, hogy az egyes márkákból származó bevételek hogyan járulnak hozzá a vállalat összes bevételéhez. Ez alapján jelenleg az alábbi 10 márka a legértékesebb.

Nem meglepő, hogy a Brand Finance által összeállított lista első helyeit szinte teljesen a technológiai cégek uralják. A legértékesebb márka a Google, amelynek értéke egy év alatt 24 százalékkal, 109,4 milliárd dollárra növekedett letaszítva a trónról az Apple-t, amelyre 107,12 milliárd dolláros márkaérték adódott. A harmadik helyen 106,39 milliárd dolláros márkaértékkel az Amazon áll, míg a negyedik helyet a legnagyobb amerikai telekommunikációs cég, az AT&T vette át idén a Microsofttól. Európa legértékesebb márkája a BMW, 37,1 milliárd dollárral mindössze a lista 16. helyére került fel, míg a Deutsche Telekom 36,4 milliárd dolláros becsült márkaértéke épphogy befért az első 20 helyezett közé.

Ha a régiós megoszlást nézzük, akkor az amerikai márkanevek a legértékesebbek, értékük több mint ötször akkora, mint az európai márkaneveké. Az amerikai cégek tetemes túlsúlyban vannak a listán, az első 20 helyezett között 10 amerikai, 6 ázsiai és mindössze 4 európai cég található.

Arra, hogy melyik a legerősebb márka, a Brand Finance összerakott egy indexet, ahol azt összegzik, hogy a különböző cégek mennyit invesztálnak a márkaértékékükbe, mekkora összeget fordítanak marketingre, hány főt foglalkoztatnak ezen a területen, és hogy a marketingtevékenység milyen hatással van az üzleti eredményre. Ezen a listán meglepő módon már a Lego került ki győztesként, míg a Google a második helyre szorult.



Forrás: brandfinance.com

(Forrás: penzugyguru.hu; brandfinance.com; kép: FreeDigitalPhotos.net)