Jump to content

Magyar győztese lett Európa legnagyobb energetikai startup versenyének

2017. 11. 24. 18:31


Idén a magyar HeatVentors nyerte meg az innovatív energetikai fejlesztésekkel foglalkozó startupok számára meghirdetett nemzetközi megmérettetés, a PowerUp! verseny döntőjét - közölte a versenyt szervező InnoEnergy.

A budapesti nagydöntőn 12 startup mutathatta be megoldásait, akik korábban megnyerték a regionális döntőket Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Litvánia, Lettország, Észtország, Románia, Bulgária, Horvátország és Görögország területén. A döntősöket 24 közép-európai ország 158 csapata közül választották ki.

A magyar cég olyan fázisváltós hőtárolási megoldást mutatott be, amellyel 90 százalékkal kisebb tárolókban és 20-40 százalékkal kevesebb energiaráfordítással tudják ugyanazt a tárolást biztosítani, mint a vizes tárolók, ráadásul mindezt fél és két év közti megtérülési időszak mellett. A technológia fűtési-, fagyasztó-és megújuló-rendszerekhez, valamint naphőerőművekhez is használható. A HeatVentors az első helyezéssel járó 20 ezer eurós nyeremény mellett lehetőséget kapott arra is, hogy részt vegyen az InnoEnergy támogató programjában.

A második díjat a vele együtt járó 10 ezer euróval a máltai FLASC vehette át. A startup képviselői olyan megoldást mutattak be a budapesti döntőn, amely a sűrített levegő és víznyomás segítségével tárolja a megtermelt energiát. Az 5000 euróval díjazott harmadik helyezett a csehországi VIA ALTA lett, a cég a biológiailag lebomló hulladékokból állít elő bioüzemanyagot.

(Forrás: mti.hu; kép: pixabay.com)