Automatikusan meghosszabbodnak a veszélyhelyzet ideje alatt, illetve a veszélyhelyzet végétől számított fél éven belül lejáró építési engedélyek - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.
A munkahelyvédelmi bértámogatás sajátossága, hogy az igénylők 95 százaléka mikro-, kis-, és középvállalkozás - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken Velencén.
Megszűnik a Malév GH Zrt., a kormány a társaság gazdasági, pénzügyi, likviditási helyzetére tekintettel döntött a vállalat jogutód nélküli megszüntetése érdekében a felszámolási eljárás megindításáról - közölte a Magyar Nemzeti
A világ egyik vezető fogyasztási cikkeket gyártó és forgalmazó vállalata, az Unilever 2039-ig egymilliárd eurót fordít természetvédelemre és a természeti erőforrások megőrzésére - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Közös programot indít a Takarékbank a Magyar Postával, hogy fejlesszék és megtartsák a szolgáltatásokat a kistelepülésen - közölte a pénzintézet az MTI-vel hétfőn.
A világ nagy része karanténban töltötte az elmúlt hónapokat, ami teljesen megváltoztatta az emberek munkához való hozzáállását. A gazdaság életben tartása érdekében ugyanakkor elkerülhetetlen, hogy az irodaházakba előbb vagy utóbb
Egy hét alatt több mint 12 ezren pályáztak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Nonprofit Fejlesztő Zrt. magánszálláshely és egyéb szálláshely fejlesztését célzó kiírására 37,06 milliárd
Már kétmilliárd forintnyi befektetés érkezett startupokba az április elején elindult első magyar virtuális startup-piactéren, az Emvitisen, és további 15, előzetesen értékelt és minősített projekt vár befektetőre.
Áprilisban az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése márciushoz mérten 1,3 százalékkal mérséklődött, a tavaly áprilisi magas bázishoz viszonyítva 2,1 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint. Az épületek építése 1,4
Több mint 600 ezerrel csökkent a fizetett alkalmazottak száma a brit vállalati szektorban a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások márciusi bevezetése óta, a betölthető állások száma pedig rekordütemben esett - közölte
Továbbra is lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra, keresik annak lehetőségét, hogy megduplázzák a támogatás 50 milliárd forintos keretösszegét - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és
Felülmúlta a várakozásokat az érdeklődés a tisztán elektromos autók és segédmotoros kerékpárok beszerzésének támogatására hétfőn reggel 8-kor megnyílt, 5 milliárd forint keretösszegű pályázaton, már az első órákban csaknem 900-an nyújtottak