Az eredményesen lefolytatott közbeszerzési eljárások száma tavaly az előző évhez képest mintegy 200-zal, értékben pedig 29 százalékkal nőtt; az Országgyűlés Gazdasági bizottsága elfogadta a szervezet 2021-re vonatkozó beszámolóját - közölte
A júliusban induló Széchényi MAX program nagy segítséget jelent a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, ugyanis a piacinál kedvezőbb kamatozású finanszírozást biztosít - közölte az Erste Bank az MTI-vel szerdán.
Már csaknem 40 ezren kötöttek fogyasztóbarát személyi hitelszerződést, az új értékesítések volumenének negyede ehhez a konstrukcióhoz kötődik. A jegybanki vizsgálatok szerint a fogyasztóbarát személyi hitelek döntő részét szabályosan, a pályázati
Újra igényelhetnek nulla százalékos hitelt pénzügyi stabilitásuk megőrzésére a Közép-Magyarországi régión kívüli kkv-k a Magyar Fejlesztési Banknál - tájékoztatta az MFB hétfőn az MTI-t.
A depresszió, a szorongás komoly lelki megpróbáltatásokat jelent a munkavállalóknak, ami ellen tenni kell a cégeknek is, különben a szervezet hatékonysága szenvedhet csorbát. A K&H HR igazgatója szerint a megoldás
Az S/4HANA átállás komoly üzleti transzformációt jelent egy vállalat életében. Sikerességéhez kulcsfontosságú a vezetőség és az érintett szereplők elköteleződése a projekt mellett. Az átállás alapos tervezést, ütemezést és az egyes
Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Max néven július 1-jétől új beruházás finanszírozási eszköz áll a kis-és középvállalkozások rendelkezésére - jelentette be szerdai közleményében az Agrárminisztérium (AM).
A nyári munkát vállaló diákok közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalóra, és rájuk is vonatkozik a
A diákmunka vállalásánál a fiatalok számára a fő motiváció a pénzkeresés, a munkahely kiválasztásakor ugyanakkor már a rugalmas munkaidő a legfontosabb szempont - közölte a Work Force Kft. hétfőn az
Partnerségi megállapodást írt alá két ötcsillagos szálloda üzemeltetésére az Accor nemzetközi szállodaipari csoport és a magyar Dreamland Holding turisztikai ingatlanfejlesztő csoport, a Mövenpick hotelmárka a szántódi Mövenpick BalaLand Resort és
Az épületirányításban alkalmazott, IoT technológiát használó eszközök száma a mostani 1,7 milliárdról várhatóan 3 milliárdra nő 2025-re, amiben fontos szerepet játszik, hogy a tulajdonosok és üzemeltetők egyre több kereskedelmi ingatlan
A munkáltatók túlnyomó többsége a szabályoknak megfelelően fizette ki a januártól mintegy ötödével megemelt minimálbért és garantált bérminimumot. A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság a kötelező legkisebb béreknél is fokozottan ellenőrzi az előírások