Jump to content

A 18 és 25 év közöttiek vállalkoznának

2014. 11. 21. 18:23

A 18 és 25 év közötti fiatalok 52 százaléka lenne inkább vállalkozó, mint alkalmazott, a vállalkozás alapításához pedig elsősorban vissza nem térítendő támogatásra vagy kedvezményes hitelre, az induló vállalkozásokat segítő adó- és járulékfizetési környezetre, valamint adó- és jogi tanácsadásra lenne szüksége a fiataloknak.

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) országos reprezentatív kutatásából kiderül az is, hogy míg a 18-25 évesek több mint fele, a 18-40 év közöttieknek már csak 44 százaléka mondta azt, hogy inkább vállalkozó lenne, mint alkalmazott.

A közlemény szerint a foglalkoztatás típusát tekintve a tanulók vállalkoznának leginkább (52 százalék), földrajzi bontásban pedig a közép-magyarországi régióban élők (49 százalék).
A vállalkozók zömében pozitív példaként jelennek meg az ismerőseik előtt: míg azok körében, akiknek nincs vállalkozó ismerőse, csupán 40 százalék választaná inkább a vállalkozói létet, mint az alkalmazottit, a vállalkozó ismerőssel rendelkezőknél ennél jóval magasabb, 52 százalék az arány - írja a FIVOSZ.

Az eredmények szerint a fiataloknak leginkább pénzügyi segítségre van szüksége a vállalkozásalapításhoz: 56 százalékuk venne igénybe vissza nem térítendő állami támogatást vagy kedvezményes hitelt. Valamivel kevesebb mint felük, 46 százalékuk adó-, könyvelési és jogi tanácsokat szeretne kapni, és majdnem ugyanekkora arányban vannak azok, akik olyan mértékű adó- és járulékfizetési kötelezettségre vágynak, amely már a vállalkozás indulásakor is könnyen kitermelhető. Nagyjából minden ötödik fiatal venne részt olyan képzésen, ahol vállalkozói ismereteket oktatnak.

Sikerescég.hu/MTI

Fotó: FreeDigitalPhotos