Jump to content

Regionális képviseletet nyitott az EXIM Szegeden

2015. 01. 21. 17:33

Regionális képviseletet nyitott az Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (EXIM) Szegeden.

Fejérvári Levente, az EXIM vezérigazgató-helyettese elmondta: a pénzintézet célja, hogy olyan finanszírozási megoldásokat találjon a versenyképes árukat és szolgáltatásokat kínáló vállalkozásoknak, amelyekkel erősíthetik külpiaci jelenlétüket, elősegítve így a munkahelyek megőrzését, a foglalkoztatás növelését.

A szakember közölte: az EXIM közelebb kíván kerülni a célközönséghez, és nyitni a kis- és középvállalkozások felé, ezért összesen kilenc vidéki nagyvárosban alakít ki képviseleti irodát.

Az EXIM tevékenységében továbbra is a pénzintézeteken keresztül nyújtott szolgáltatások lesznek meghatározók. A vezérigazgató-helyettes szerint ezek versenyképességét jól mutatja, hogy a tavaly nyújtott hitelek átlagos kamatszintje 1,84 százalék volt.

Fejérvári Levente elmondta: szeretnék elérni, hogy az exportképes vállalkozások megismerjék a szolgáltatásaikat, ezért a képviseletnyitások mellett a szakmai szervezetekkel és érdekképviseletekkel együttműködve Exportra fel! címmel fórumsorozatot is indítanak.

Szentgyörgyi Pál (MSZP), Szeged gazdasági alpolgármestere jelezte: az EXIM képviseletének átadása már a második pénzintézeti fiók megnyitó három hónapon belül a Tisza-parti városban.

A politikus jó üzletpolitikai döntésnek tartja a fióknyitást a csongrádi megyeszékhelyen, mivel Szeged nemcsak kulturális, oktatási és tudományos, hanem gazdasági központ is. A város kiegyensúlyozott gazdaságszerkezetét mutatja, hogy számos más várossal ellentétben Szegeden nem csökkentek az iparűzésiadó-bevételek a válság hatására – tette hozzá az alpolgármester.

Sikerescég.hu/MTI

Fotó: FreeDigitalPhotos