Jump to content

Startup Campus létesül a Millenáris Parkban

2017. 07. 31. 19:52

A hétfői Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározat szerint a kabinet egyetért a Startup Campus Budapest megvalósításáról a Millenáris Parkban című koncepcióval, és felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a Millenáris Nonprofit Kft. által, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), valamint az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. bevonásával gondoskodjon az előkészítésről.

A koncepció Millenáris Nonprofit Kft. által történő megvalósítására a kormány 2017-ben 1,8 milliárd, jövőre 2,25 milliárd, 2019-ben pedig 1 milliárd forintot biztosít.

Pálinkás József, az NKFIH elnöke korábban elmondta, a Startup Campus program célja összhangban van a hivatal azon törekvéseivel, hogy országszerte alakuljanak ki és erősödjenek meg az ígéretes ötletek felkutatását, fejlesztését és finanszírozását lehetővé tévő közösségi és képzési bázisok.

A program célja a felsőoktatásban születő innovatív ötletek vállalkozássá fejlesztésének támogatása, valamint a helyi K+F+I termékek és szolgáltatások regionális, üzleti akcelerációja.

(Forrás: mti.hu; kép: pixabay.com)