Jump to content

Hamarosan nyit a debreceni Farmer Expó

2017. 08. 08. 17:14

Mintegy háromszáz kiállítót várnak az augusztus 17. és 20. között megrendezésre kerülő 26. debreceni Farmer Expóra - jelezték a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján.

A tizenhétezer négyzetméteren megtekinthető kiállítások mellett számos szakmai rendezvényt, egyebek között szarvasmarha-, sertés-, juh- és nyúltenyésztési konferenciát, illetve tenyészállat-bemutatókat is tartanak - mondta Vaszkó László vásárigazgató.

Hozzátette, hogy a szakmai fórumokon a hazai szakemberek mellett a szakterületek neves külföldi képviselői is előadásokat tartanak az expón, amelynek ezúttal is a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusa ad majd helyet.

Egyebek mellett a világhírű amerikai húsmarha-ágazatról kaphatnak tájékoztatást a gazdák a szarvasmarha-tenyésztési konferencián. Ennek kapcsán Béri Béla, a fórum főszervezője kifejtette, hogy az utóbbi években "felhígult" az állattenyésztő szakma, új szereplők jelentek meg az ágazatban, akik nem rendelkeznek megfelelő szakismerettel az állattenyésztésről. Ha megszűnne a húsmarha-tenyésztés támogatása, ezeknek a gazdálkodóknak a zöme tönkremenne, mert nincs felkészülve szakmailag a húsmarha-tartásra - tette hozzá, megjegyezve, hogy ezen a helyzeten is próbálnak javítani a Farmer Expóhoz kapcsolódó szakmai fórumok.

Vaszkó László a sertésfórumra is hívta fel a figyelmet, ahol az integrációnak a hazai sertéságazat felemelkedésére gyakorolt várható hatásait is elemzik. Megjegyezte: hosszú évek után ismét helyet ad az expó a nyúltenyésztés időszerű kérdéseit taglaló fórumnak, amelyhez a nyúlhús fogyasztást népszerűsítő gasztronómiai programok is kapcsolódnak.

A hagyományoknak megfelelően szarvasmarha-, ló-, sertés-, juh- és kecske tenyészállat-bemutatók is színesítik majd az idei debreceni Farmer Expó programját - jelezte a vásárigazgató.

(Forrás: mti.hu; kép:google)