Jump to content

Dicséret a magyar cégeknek

2017. 10. 06. 12:57

    
A gazdaság fejlettségi szintje mostanra megelőzi a válság előtti időszakot, ami a hazai kkv-szektor állapotán is látszik. Az OECD tanulmányában kiemelten jó helyre tette a magyar cégeket.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) vállalati jelentéséből kiderül, hogy az egyik legmagasabb (17,9%) a gyorsan növekvő vállalatokban dolgozó magyarok aránya, emellett a három év alatt 20 százalékos létszámbővülést elérő cégek (úgynevezett gazellák) területén is az élmezőnyben szerepelünk.

A tanulmány szerint a gazdaságok fejlettségi szintje mostanra elérte vagy akár meg is haladja a válság előtti szinteket, a mutatók persze országonként eltérhetnek. A legfrissebb (2017 első negyedéves) adatokat szolgáltató 14 ország közül kilencben növekedést mutatott a vállalatok száma – köztük szerepelt hazánk is. A bejegyzett vállalkozásoknál inkább a nyugat-európai országok vállalati szektorai szerepeltek jól.

A kevesebb mint két éve alapított vállalkozások aránya több országban a 30 százalékot is meghaladta, ezek közé tartozik többek között Magyarország is (Lengyelországot, az Egyesült Királyságot, Brazíliát és Izraelt említi még a tanulmány). Érdekes viszont, hogy a startupok aránya még így sem haladja meg a 10 százalékot a legtöbb OECD-országban.

A magyar vállalati szektorban jelentős változások történtek az előző években, a folyamat pedig még most is tart. A hazai kkv-szektorban a friss vállalkozások aránya megközelíti az egyharmadot. Mind az új cégek, mind a megszűnő vállalkozások száma magas, ami viszont lényeges, hogy a szektor munkahelyteremtő képessége jó, az OECD-országok között a második legnagyobb volt a foglalkoztatottság növekedése a szegmensben.

(Forrás: sikeresceg.hu; vg.hu; kép: pixabay.com)