Jump to content

Egyre több fiatal gondolkodik saját vállalkozásban

2017. 11. 23. 18:00


Világszerte erősödik a vállalkozói kedv és mi, magyarok is optimistábbak vagyunk. tízből négyen indítanánk saját céget és a fiatalok vállalkoznának legszívesebben – derült ki az Amway Globális Vállalkozói Jelentéséből.

Az Amway Globális Vállalkozói Jelentés Magyarországon 5 éve követi nyomon a vállalkozói környezet és a vállalkozói hajlandóság változásait. Az eredményeket Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója ismertette.

Az elkészített jelentésből kiderül, hogy évek óta nő itthon a vállalkozói kedv: a megkérdezettek közel 40 százaléka indítana vállalkozást, ez 8 százalékkal magasabb arány, mint a kutatás első évében. A legnagyobb változás a vállalkozói életforma megítélésében történt: a legfrissebb adatok szerint 65 százalék vélekedett pozitívan a vállalkozásokról, ez 18 százalékos emelkedést jelent – ennek ellenére egyelőre mindkét mutató alacsonyabb a globális átlagnál.

Miért vállalkoznánk? A magyarokat a munkáltatótól való függetlenség (50 százalék), az önmegvalósítás (47 százalék) és a kiegészítő jövedelem (37 százalék) vonzza leginkább.

Magyarországon a fiatalok egyre magabiztosabbak, ők indítanának a legszívesebben vállalkozást. A Z-generáció tagjai, a 21 év alattiak 64 százaléka úgy látja, a következő egy év során javulni fog az anyagi helyzete. Számukra a státusz, a kötelességtudat és a vállalkozó szellem a munkához kapcsolódó legfontosabb értékek, míg országosan státusz, vállalkozó szellem és kemény munka a sorrend.

(Forrás: penzugyguru.hu; vg.hu; pixabay.com)