Jump to content

Dupla annyi a sikeres, de idős cégvezető, mint a fiatal

2017. 09. 13. 19:18

Kis ország vagyunk nagy vállalkozókedvvel, azonban a magyarországi cégek majdnem fele alvó vállalkozás, negyede pedig öt évnél fiatalabb.

Csorbai Hajnalka, az Opten Informatikai Kft. stratégai igazgatója a Joint Venture Szövetség (JVSZ) Vállalati tervezés című makrogazdasági konferenciáján elmondta, hogy a vállalkozások jelentős része alvó, inaktív cég, és csak valamivel több mint 60 százalékuknak van legalább évi 10 millió forintos árbevétele. 350 ezer aktív cég van Magyarországon, és 210 ezer inaktív.

2013-ban volt a legalacsonyabb a cégfluktuáció, ebben az évben 13 százalék volt azon cégek aránya, amelyek a következő évet is megélték. A vendéglátás és az építőipar a legveszélyeztetettebb ilyen téren, azonban az építőipari statisztikákat torzítja az is, hogy sok a projektcég.

A magyarországi cégek átlagéletkora relatíve fiatal: az összes cég 25 százaléka 5 évnél nem idősebb vállalkozás, ebben benne vannak a startupok. Szomorú tény, hogy manapság az ötéves kort az újonnan alakuló cégek egynegyede általában nem is éri meg.

Csorbai Hajnalka elmondta, hogy jelenleg 14 ezer olyan nyereséges vállalkozás van, ahol a tulajdonos a fiatalabb generációhoz tartozik, míg ezzel szemben közel 30 ezer olyan cég működik, ahol 60 év feletti a tulajdonos, cégvezető.

(Forrás: sikeresceg.hu; vg.hu; fotó: pixabay.com)