Jump to content

A vállalatoknak társadalmi felelősséget is kell vállalniuk

2017. 11. 02. 17:29

A kormány nemcsak elvárja a vállalatok társadalmi felelősségvállalását, hanem kész arra is, hogy támogatást nyújtson ahhoz. Ez a kormány CSR (társadalmi felelősségvállalás - Corporate social responsibility) cselekvési terveinek kialakításában is megmutatkozott - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság díjátadóján, ahol a felelős foglalkoztatókat díjazták négy kategóriában.

Varga Mihály arra is kitért, hogy a  második CSR Cselekvési Terv is a gazdaságfejlesztésre, az esélyegyenlőségre és a környezetvédelemre fog koncentrálni, s közben kiemelten figyel többek között a fiatalok foglalkoztatásának elősegítésére és a mikro, illetve a kis és közepes vállalkozásokra.

A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy Magyarország az elmúlt évek munkájának eredményeként igen jó eséllyel vesz részt a regionális és az európai gazdasági versenyben. Mint mondta, 2010 óta sikerült megteremteni a fenntartható gazdasági növekedés feltételeit.

Az államadósság évről évre csökken, az államháztartás hiánya egyre kisebb, miközben egyre jobb az ország külső megítélése, 740 ezerrel többen dolgoznak, a munkanélküliség pedig 12 százalékról 4 százalékra csökkent - összegezte az elmúlt hét év eredményeit Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter ugyanakkor azt is megjegyezte: vannak még olyan területek, ahol további eredményekre van szükség. Nem véletlenül támogatja a kormány külön programon keresztül 2013 óta a munkaerőpiacon valamilyen okból hátrányos helyzetben lévőket: az 55 év fölöttieket, a 25 év alattiakat, a kisgyermeket nevelőket és a mezőgazdaságban dolgozókat.

A jelenleg is futó munkahelyvédelmi akción keresztül 572 milliárd forint adókedvezményt tudtak igénybe venni a vállalatok a társadalmilag sérülékeny csoportok foglalkoztatása révén - tette hozzá a tárcavezető.

A kormány intézkedései, a hatéves megállapodás a munkaadók és a munkavállalók szervezeteivel hozzájárulnak ahhoz, hogy hat év alatt akár negyven százalékkal is növekedhetnek a reálbérek Magyarországon - hangsúlyozta Varga Mihály. Külön kiemelte, hogy jövőre további 2,5 százalékponttal csökkentik a szociális hozzájárulási adót, és emellett tovább növekszik a minimálbér és a garantált bérminimum, 8, illetve 12 százalékkal.

Karakó László, az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatója ismertette, hogy idén már 76 pályamunka érkezett be az OFA kiírására, miközben tavaly, amikor első alkalommal hirdették meg a díjat 48 jelentkező volt.

Idén a felelős foglalkoztatói díjat az 50 főig terjedő vállalkozások kategóriájában a Webstar Csoport Kft., az 51-500 fő közötti kategóriában az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt., az 500 fő feletti kategóriában a BorsodChem Zrt. és a közszféra kategóriában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék közössége nyerte el.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Képzési Különdíjának a győztese a Linamar Hungary Zrt. lett.

(Forrás: mti.hu; kép: pixabay.com)