Jump to content

Kkv-kat segítő informatikai pályázat indul

2015. 02. 17. 20:21

A kis- és közepes vállalkozások (kkv) versenyképességét javító, összesen 1 milliárd forint értékű informatikai pályázatokat hirdettek meg.

A program hivatalos honlapján található információ szerint a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) "Versenyképes IKT szektor fejlesztése" című pályázatra informatikai érdekképviseleti, vagy szakmai szervezet - amely a pályázat előkészítésében is segít - tagjaként jelentkezhetnek a magyar kkv-k.

A tájékoztató szerint a pályázaton 110-140 szoftverrel, távközlési technológiával, információs technológiai szolgáltatással foglalkozó magyarországi vállalkozás indulhat, egyenként 5-20 millió forint közötti összegre. Az érdeklődők ez év március 2. és 12. között pályázhatnak a forrásokra, amelyek a projekt 75 százalékát fedezhetik.

A nyertes vállalkozások a támogatást innovációs tanácsadás igénybevételére és a nemzetközi piacra lépést támogató marketingtevékenységre is használhatják.

A pályázat segíti azt is, hogy az Európai Unió következő hét évet átfogó Horizont 2020 programjára minél több szereplő aktívan felkészüljön.

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) a pályázattal összefüggésben közölte: az infokommunikációs iparág számára rendkívül fontos és pozitív jelzés, hogy a jelentős növekedési potenciállal rendelkező hazai kkv-k innovációs segítséget kapnak. Az informatikai vállalkozások üdvözlik a pályázat meghirdetését - tették hozzá.

A közlemény idézi Laufer Tamást, az IVSZ elnökét, aki szerint a 2014-2020 közötti, hétéves ciklus egyik legnagyobb feladata, hogy az elmúlt években duplájára emelkedő magyar szoftverexport tovább erősödjön. A digitális gazdaságban, akár egy magyarországi kkv is közvetlenül elérheti az EU 28 tagállamának piacait, amely komoly növekedési lehetőséget rejt magában - fejtette ki az elnök.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu/MTI