Jump to content

Ősszel indul a Startup Campus London újabb szemesztere fiatal vállalkozóknak

2017. 09. 11. 17:39


Az Enterprise Hungary nonprofit szervezet az Új Nemzedék Központ szakmai együttműködésében októberben újraindítja vállalkozói programját Londonban, a Nagy-Britanniában élő, vállalkozói motivációval, üzleti ötlettel, vagy startuppal rendelkező magyar fiatalok számára - közölte az Enterprise Hungary.

A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő képzésbe bekerülő fiatalok segítséget kaphatnak vállalkozásuk indításához, illetve fejlesztéséhez. Az ingyenes képzéseket nemzetközi tapasztalattal rendelkező inkubációs szakemberek tartják. A négy alkalmas képzést követően a legjobb vállalkozói ötletek egy befektetőkből álló szakmai zsűri előtt mutatkozhatnak be a programot záró Demo Day-en, november 9-én.

A képzésre a 18 és 35 év közötti, Londonban illetve Nagy-Britanniában élő magyar fiatalok jelentkezését várják a szervezők szeptember 17-éig. Új szolgáltatásként azok is kaphatnak személyre szóló tanácsadást, akik elfoglaltságuk vagy a földrajzi távolság miatt nem tudnak részt venni a négy alkalmas képzésben. A tanácsadásra és a regisztrációra vonatkozó részleteket az Új Nemzedék Központ londoni irodájának Facebook oldalán szeptember folyamán közlik.

Nobilis Márton, az Új Nemzedék Központ ügyvezetője a közleményben kiemelte, fontosnak tartják, hogy a magyar fiataloknak - tanuljanak bárhol - olyan képzéseket és lehetőségeket biztosítsanak, amelyek segítik a szakmai előmenetelüket.

Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary ügyvezetője a közleményben hangsúlyozta, hogy a negyedik szemeszterét kezdi meg a Startup Campus London vállalkozói programjuk. A közösség építés és a tehetséges fiatalok ösztönzése mellett már eredményekről is be tudnak számolni, hiszen ebben az évben a képzést elvégzők közül várhatóan hárman is tőkebefektetést fognak kapni.

(Forrás: penzugyguru.hu; mti.hu; fotó: pixabay.com)