Jump to content

Minden ötödik cég nem ad számlát

2014. 10. 13. 19:22

A NAV 15 ezer ellenőrzést végzett a nyáron, és az ellenőrök minden negyedik esetben találtak valamilyen hiányosságot. A bírságok összege 530 millió forint, 70 üzletet pedig 12 napra be is zártak. A legrafináltabb vállalkozót egy dél-dunántúli gyógyfürdőben büntették meg.

A kerékpárkölcsönzőkre, zöldség-, gyümölcskereskedőkre, szépészeti szolgáltatást nyújtókra, vendéglátósokra, a romkocsmákra, taxisokra, strandok valamint a horgásztavak környékén árusítókra fordított nagyobb figyelmet NAV az ellenőrzések során a nyáron.

A NAV közleménye szerint még mindig magas azoknak a száma, akik nem adnak sem nyugtát, sem számlát. A 12 ezret meghaladó nyugtaellenőrzésből minden ötödik esetben találtak hibát az ellenőrök. Egy dél-dunántúli gyógyfürdő fagylaltozóját mulasztási bírság kiszabása mellett 12 napra be kellet zárni, mivel a vállalkozó nem használta az online pénztárgépét.

A tulajdonos azonban a nyári csúcsforgalommal járó hasznot nem akarta elszalasztani, ezért a szomszéd üzlethelyiségben újra kinyitott és ismét belekezdett a fagylalt árusításába. A bizonylat kiállítására azonban kézi nyugtát használt, hiszen a pénztárgépe a lezárt helyiségben maradt. Az újbóli ellenőrzés során az ellenőrök megállapították, hogy adózó nem ad szabályos nyugtát, így kénytelenek voltak ismételt mulasztási bírságot kiszabni, valamint az újonnan nyílt üzletet is bezárni. A NAV szerint a munkaidőben történő ellenőrzések során javult, viszont a késő délután, éjszaka, hétvégén romlott a nyugta és számlaadás fegyelem. Az áruk eredetét a többség igazolni tudta.

A NAV munkatársai 2500 alkalommal ellenőrizték a foglalkoztatás szabályszerűségét, 830 esetben az adóellenőrök jogsértést is tapasztaltak. Továbbra is sokan nem jelentik be alkalmazottaikat. Egy nyugat-dunántúli gyümölcsösben a NAV-ellenőrök 280 barackszedő munkást találtak, akik több vállalkozó alkalmazottai voltak. Az egyik gazdálkodó 172 embert alkalmazott egyszerűsített foglalkoztatás keretében egy héten át mindenféle bejelentés nélkül, 64 embert pedig az ellenőrzés megkezdése előtt jelentett be. Azok a sofőrök is bejelentés nélkül dolgoztak, akik a munkások egy részét szállították buszokkal a gyümölcsöskertbe.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu/Origo.hu