Jump to content

Szigorodik a cafeteria-rendszer

2014. 11. 05. 18:05

Habár teljesen nem hátrál meg a kormányzat a cafeteria adóterhének emelésétől, 200 ezer forintos értékhatárig nem nőne az adóteher egy friss módosító indítvány szerint. Ennek ellenére sokaknak kevesebb lesz a borítékban jövőre.

A cafeteria adóterhe az adótörvény-javaslat alapján jelentősen nőne, de a kormánypárti frakció tagjai sávos módosítást kezdeményeznek, vagyis azt, hogy 200 ezer forintos összegig ne változzon a cafeteria adóelőnye. A 200 ezer forint feletti résznél viszont csökkenthető ez az adóelőny, és megvizsgálják annak lehetőségét is, hogy a béren kívüli juttatás 200 ezer forint fölé eső részét csak rekreációs célra, belföldi turizmusra vagy meleg ételre lehessen felhasználni – mondta Rogán Antal fideszes politikus.

A munkáltatók 42,4 százaléka nyilatkozott úgy október végén, hogy az emelkedő közterhek hatására is biztosítana jövőre ilyen juttatást a munkatársainak, de a közterhek növekedésével csökkentené a dolgozóknak adott juttatások értékét. Így a munkáltató ugyanannyi pénzt fordítana erre 2015-ben is, de a dolgozók kisebb nettó keretet vehetnének igénybe. A különbözet fedezné a szükséges többlet adóforintokat. Ezek a cafeteriaelemek adóznak többet jövőre!

A jövő évi adótörvény-előterjesztéssel kapcsolatban a politikus sajtótájékoztatóján jelezte: a kormány képviselője a gazdasági bizottság szerdai ülésén nyújtja be a távközlési adó tervezett kiterjesztésének visszavonásáról szóló javaslatot. A parlament november 18-án tehát úgy fog szavazni a jövő évi adócsomagról, hogy az már nem tartalmazza a távközlési adó kiterjesztését – tette egyértelművé. A netadóként emlegetett javaslattal kapcsolatban kedden Orbán Viktor közölte, hogy jövőre sem lát lehetőséget annak bevezetésére.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu/Piac és Profit