Jump to content

A kkv-k közel felének női tulajdonosa van

2014. 12. 01. 18:00

Kelet-Európában a kkv-k több mint 40 százaléka női tulajdonban van. A nők nemzetközi összesítésben több mint 9000 milliárd euró értéket termelnek, mely több mint India és Kína GDP-je együtt. És ez csak néhány mutató arra vonatkozóan, hogy miért fontos a nők igényeire is odafigyelni akár pénzügyek terén is. Ennek apropóján az UniCredit magyarországi kutatása megvizsgálta, hogy milyen különbségek léteznek a nemek pénzügyekkel kapcsolatos szokásaiban.

A leginkább szembetűnő a hazai elemzés során, hogy a nők jobban törekednek arra, hogy rendszeresen félretegyenek, ugyanakkor saját bevallásuk szerint hajlamosabbak arra, hogy többet költsenek a tervezettnél, bár a férfiak még így is többet fordítanak szórakozásra és hobbira. Megtakarítási és költekezési szokásaink karácsonykor hatványozottan a figyelem középpontjába kerülnek, de az alábbi elemzés tanulságait érdemes az év további részében is figyelembe venni.

A több mint 1300 ügyfél megkérdezésével készült országos, nem reprezentatív felmérésből kiderül, hogy a nemek között nagyságrendi eltérés van a szabadidős célokra elköltött összegben. A megkérdezett nők havonta 11.390, míg a férfiak 17.300 forintot szánnak a hobbijukra. A sztereotípiával ellentétben a megkérdezett hölgyek közül csak feleannyian áldoznak kultúrára, mint férfitársaik. Meglepő adat továbbá, hogy – bár a kertészkedést és az utazást sokan inkább a nők által kedvelt tevékenységeknek tartják – erre a célra is több férfi ad ki pénzt, mint nő.

A kutatásból úgy tűnik, hogy a férfiak nemcsak magabiztosabban, de szívesebben is foglalkoznak pénzügyeik tervezésével. A megfelelő megtakarítási forma kiválasztásakor a nők 82 százaléka előnyben részesíti azt, amivel nem kell havonta foglalkozni. Részvénybe, befektetési alapokba vagy egyéb értékpapírba a férfiak 53 százaléka fektet, a nők nagy többsége viszont minimális kockázatot sem szeretne vállalni megtakarításai elhelyezésekor: 89 százalékuk számára a biztonság a legfontosabb tényező. Ezzel együtt a magasabb hozam érdekében már a nők 40 százaléka is hajlandó némi kockázatot vállalni, a férfiaknak pedig 55 százaléka.

A nők között magasabb azoknak az aránya, akik többnyire már a hó elején félretesznek egy meghatározott összeget, vagy úgy gazdálkodnak, hogy a hónap végén megmaradt pénzüket rendszeresen félretehessék. A férfiakra inkább az jellemző, hogy akkor takarékoskodnak, amikor nagyobb összeghez jutnak. Mégis, annak ellenére, hogy a nők a pénzügyeiket tekintve megfontoltabbak, kockázatkerülőbbek, saját bevallásuk szerint hajlamosabbak arra is, hogy többet költsenek az eltervezettnél: 36 százalékukkal ez gyakran előfordul, míg a férfiaknak csak 29 százaléka mondta ugyanezt.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu